Evangélikus liceum, Pozsony, 1912
31 VI. Adatok az intézet történetéhez. 1. Az intézet fenntartója, jótevői és pártfogói. A liceumot fenntartó pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközség a jelen iskolai évben is nagy áldozatkészséggel gondoskodott iskolánk anyagi szükségleteiről és a maga részéről mindent elkövetett, hogy tanintézetünk és a vele kapcsolatos internátus megmaradjon a folytonos haladás útján. A jelen iskolai évben is újból megengedte a párhuzamos osztályok felállítását, hogy ezzel megkönnyítse a tanítás munkáját és fokozza annak eredményét. 1896. óta, amikor az új épületbe költöztünk, az idén vált először szükségessé, hogy az első, második és harmadik osztályt párhuzamosítsuk. Ámbár a tanulók száma a múlthoz képest nem mutat jelentékeny emelkedést, ezt mégis meg kellett tennünk, mert az alsó három osztály mindegyikébe nyolcvanon felül iratkoztak be. A párhuzamos osztályok okozta nagy költségen kívül azonban más tekintetben is gondoskodott a nemes pozsonyi egyházközség arról, hogy liceumát a kor igényeinek megfelelően fejlessze. A népes osztályok szükségessé tették a svéd tornaszerek szaporítását és az iskolafenntartó ezt is készségesen vállalta; az internátusbán pedig, hogy a felügyeletet intenzivebbé tegye, eggyel szaporította a felügyelő tanárok számát. Igaz elismeréssel és hálával adózunk ezért a fenntartó egyházközségnek és önzetlen, nemeslelkű vezérférfiainak, céltudatos elöljáróinak, hogy tanintézetünket annyi szeretettel ápolják és fejlesztik. Igaz hálával adunk hírt e helyen arról is, hogy a n m. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium az ág. h. ev. tanárok statusrendezésében a harmadolást az 1912. év második felében már majdnem teljesen végrehajtotta. Ez intézkedés folytán tanári testületünk rendes tanárai az egyes fizetési fokozatokban jelenleg így oszlanak meg: a VII-ik fizetési fokozatban van 7, a VIII.-ban 5, a IX.-ben 2 és a X-ben 1. Gyásztól és veszteségtől, sajnos, az idén sem kiméit meg a sors, 1912. évi december hó 20-án húnyt el Budapesten draskóci és laszkári Laszkáry Gyula a dunáninneni ág. h. ev. egyházkerületnek világi felügyelője, főrendiházi tag. Tizenhét évig viselte a kerület általános bizalmából ráruházott tisztet és méltóságot, amelyet mindig inkább tisztnek tekintett, mintsem méltóságnak. Munkája nem volt könnyű, de energiája nem ismert nehézséget, meggyőződése kompromisszumot. Lelke nyílt és egyenes volt, telve a legnemesebb idealizmussal, hazája és egyháza lángoló szeretetével. A magyarság e tüzeslelkű apostola, az evangélikus egyház nagynevű vezére ideje és ereje javát mindenkor önzetlenül és szívesen áldozta a közjónak. Emléke legyen áldott! A megboldogult emlékének a dunáninneni egyházkerület 1913. évi január hó 22-én Pozsonyban gyászistentiszteletet és
