Evangélikus liceum, Pozsony, 1911
114 XIII. Nem kötelező szabadkézi rajz. Célja: oly tanulóknak, kik magokban . tehetséget, kedvet éreznek a rajzolásra, rendszeres és szakszerű vezetés mellett alkalmat adni, hogy magukat ez irányban annyira kiképezhessék, amennyi a középiskolai tanulmányok mellett e téren elérhető. Nagyban elősegíti ezt a gazdagon felszerelt mintagyűjtemény, mely teljesen megfelel a modern rajztanítás követelményeinek. Növendékeink munkálkodását rajzkiállítás keretében mutattuk be. A rajzanyagot csoportosítottuk. Külön az alsó osztályok geometriai és annak keretébe tartozó dekoratív, külön a felső osztályok görögpótló rajzai, s végül a nem kötelező szabadkézi rajztanfolyamon készített rajzok. Kiállítottuk növendékeink 35 olaj- festményét is, melyek az iskolai munkálkodás keretén kívül készültek. Meg kell említenünk az e kiállítással egyidejűleg rendezett fényképkiállításunkat, amelyen amatőr növendékeink szép tanújelét mutatták az e téren is kifejtett munkálkodásuknak. Rajzban kiváló tehetségű, szorgalmas tanulók jutalmazására ez idő szerint egy, a néhai Hazslinszky Kálmán emlékére tett alapítvány évi kamata, 20 korona állott rendelkezésünkre; kapta: Schwantzer Károly III. o. t. Ugyanezen célra a szaktanár által felajánlott díjból 10 koronát Pahr A. VI. o. t., 10 koronát Lerchner Gusztáv IV. o. t. kapott. Tehetség és szorgalom tekintetében dicséretet érdemelnek: D e x F. I. b), Fiala G I. b), Jeszenszky L. I. b), Samar- jay J. La), Ehren w áld J II. a), FI esc h J. III., Polgár E. III., Geyduschek J. IV., Grajcziár J. IV., Jurás P. IV., Polgár P. IV., S t e 11 z e r A. IV., S z 1 a n y E. IV., V á 1 y i M. IV., J a n k ó B. V., M e r g 1 K. V., Mülle r B. V., Klein H. VI., Paray J. VII. o. tanulók. A nem kötelező szabadkézi rajztanfolyamon részt vett növendékek névsora: Horváth C. I. a) o. t. Kovács E. I. a) o. t. Polgár S. 1. a) o. t Puschmann F. I. a) o. t. 5. Samarjay J. I. a) o. t. Schmidt E. I. a) o. t. Delrich J. I. b) o. t. Dex Ferenc I. b) 0. t. Fischer A. I. b) o t. 10. Frideczky A. I. b) o. t. Jeszenszky L. I. b) o. t. Prikkel K. I. b) o. t. Szabó P. I. b) o. t. Színak M. I. b) o. t. 15. Dobrovits K. II. a) o. t. Ehrenwald J. II. a) o. t. Jeszenszky L. II. a) o. t. László J. II. a) o. t. Leidenfrost O. II. a) o. t. 20. Miklós D. II. a) o. t. Némák K. II. a) o. t. Pentzel G. II a) o. t. Schreiner K. II. a) o. t. Szarnák N. II. a) o. t. 25. Bácsy L. II. b) o. t. Luszt J. II. b) o. t. Szlabey J. II. b) o. t. Antal G. III. o. t. Dorner S. III. o. t. 30. Fleseh J. III. o. t. Gaál A. III. o. t. Kreszák D. III. o. t.