Evangélikus liceum, Pozsony, 1907
16 elektromos energiákból, ezekkel azután az összes természeti jelenségeket megmagyarázhatjuk. Jgy lépne a mechanikai világkép helyébe az elektromágneses világkép. Miután az elektron energiája véges, ezért kell kiterjedését is végesnek, de kicsinek vennünk. Alakjára nézve gömb, melyben az elektromosság koncentrikus rétegekben oszlik el. Lorentz azt állította, hogy ezen gömbalakú elektron mozgás közben belapúl, ellipszoiddá lesz, amely annál inkább közeledik a korong alakjához, mennél kevesebbet különbözik sebessége a fény sebességétől Abraham viszont azt állította, hogy az elektron nem változtatja alakját, hanem merev gömb marad. Miután Lorentz a további kutatásoknál az elektron deformáló alakja miatt nagy nehézségekre akadt, Kaufmann kísérleteivel pedig állítása nem volt összeegyeztethető, ennélfogva ő is csatlakozott Abraham azon feltevéséhez, mely szerint az elektron merev gömbalakú. Ezek alapján kimondható az a fontos eredmény, hogy a negativ elektromosság igen kicsi, egymástól elválasztott és anyagmentes részecskék alakjában fordul elő, amelyeknek megvan a határozott elektromos tömege, nagysága és tehetetlensége. Láttuk azt, hogy ezek az elektronok szabadon mozoghatnak a légritkított térben, az elektrolítek- ben pedig mindég atomokkal kapcsolatban. Az elektron- elmélet az áramot is ezen elektronok mozgásából magyarázza meg. Ezen elmélet szerint az elektronok a fémek atomjai között is szabadon mozoghatnak. Mozgásuk szabálytalan, ha egy fémvezetékben nem kering áram. Külső elektromos erők hatása alatt az elektronok legnagyobb része egy irányban mozog s keletkezik az elektromos áram. Ismeretes dolog, hogy a jó elektromos vezetők egyszersmind jó hővezetők is. Ennélfogva kell a két vezető képesség között bizonyos összefüggésnek lenni. Kísérletek alapján megállapítható- az, hogy ezeknek hányadosa bizonyos hőfok mellett az összes fémekre megközelitőleg állandó. Az elektronelmélet megállapítja ezt az összefüggést is, amidőn a két vezetőképességet a temperaturától függő sebességgel mozgó elektronokkal magyarázza meg.