Evangélikus liceum, Pozsony, 1905
114 keiket az I. osztályba beíratni akarják, hogy a beiratás r a idejekorán jelentkezzenek. A szeptember 15-ig jelentkezőknek a felvételt a késedelem kellő igazolása mellett az igazgató, október 1-ig pedig a tanári testület adhatja meg. Magántanulónak csak az vétetik fel, aki az első félév folyama alatt jelentkezik. Jelentkezésekor a magántanuló születési bizonyítványát és az előző osztályról szóló bizonyítványát tartozik felmutatni s beiratási díj címén 6 koronát fizetni. A felvételt az összes tanuló ifjúságra nézve az igazgató, a beiratást minden osztályra nézve az illető osztályfő végzi. Minden tanuló az első felvételre és beiratásra személyesen szülői, gyámja vagy ezek megbízottja kíséretében tartozik jelentkezni. A tandíj összege azon tanulókra nézve, kiknek szülei a pozsonyi ág. h. ev. egyházközségnek tagjai, 54 K 30 f; a többi tanulókra nézve 62 K 30 f. Ezen összegből az I. félév elején fizetnek amazok 36 K-t, emezek 44 K-t, a hátralevő rész (18 K 30 f), a II. félév elején esedékes. Azonkívül fizet minden V. — VIII. osztályú tanuló évi négy (4) korona és minden I.—IV. osztályú tanuló évi két (2) korona önművelődési és énekkari illetéket és hat (6) K felvételi díjat az igazgatónál. Ez utóbbi díj fizetése alól csak a teljes tandíjmentesek vannak felmentve. Az internátusi díjak lefizetésére vonatkozólag az internátusi rovat ad felvilágosítást. Postautalvánnyal küldött pénzösszegeknél a köteles összegen felül még külön hat (6) fillér-küldendő kézbesítendő díj fejében. Felkérjük a t. c. szülőket, hogy a postán küldött tandíjat dr. Losonczi Lajos tandíjkezelő tanár címére, az internátusi és alumneumi díjakat pedig az eforus, Schrödl József tanár címére k ü 1 d j ék. A szabadkézi rajzoktatás évi díja tíz (10) korona. A slöjd oktatás évi díja tíz (10) korona. A gyorsírás-tanítás évi díja tíz (10) korona. A vívás évi díja húsz (20) korona. E négy díj két egyenlő részletben félévenként előre fizetendő a líceum igazgatójánál. E rendkívüli tárgyakra való beiratás az egész tanévre kötelező. Az ev. ref. vallástanítás évi díja 4 K. Az izraelita neolog és az izraelita orthodox vallástanitás évi díja 6 K. E vallástanitási díjakat beiratáskor egyszerre kell az igazgatónál fizetni. A convictus és az alumneum élvezetében első sorban oly tanulók részesülhetnek, kik az internátusbán laknak; azonban egyes tanulóknak, ha szüleik anyagi vagy paedagógiai okokból kérik s megfelelő, a tanuló egészségét, szellemi és erkölcsi fejlődését biztosító lakásról gondoskodnak, az alumneum és convictus kedvezményét a tanári kar ajánlatára a líceumi tanács kinnlakás esetén is megadja. (Az ebéd díja kétféle: a) a