Evangélikus liceum, Pozsony, 1904

Máté pappá avatta s előbb Székács József mellett Pesten,, majd Geduly mellett Pozsonyban káplánkodott. 1866-ban a vasmegyei Kukmér hívta meg lelkészéül és 1878-ban a nagy- tekintélyű pozsonyi egyház választotta meg lelkészének Geyer helyére. A pozsonyiak szeretetét rövid időn megnyerte s alesperessé, kér. törvényszéki bíróvá, majd a theol. akad. kis bizottság elnökévé választották. Mindegyik hivatalában hűséggel járt el; évek hosszú sora óta volt a pozsony- városi evangélikus elemi iskolák felügyelője, a líceumban több ízben kerületi elnök. A theologia tudományos művelését korán háttérbe szorította nála a gyakorlati lelkészkedés sok gondja, követelése, de azért a szabadelvű theol. felfogást, a tudomány iránt való érdeklődést haláláig megőrizte. Az ő pozsonyi pásztorkodása a nagy alkotások idejére esik (akadémia, új líceum, Theol. Otthon, lie. internátus stb.) s egyháza megható módon ünnepelte meg 1908-ban 25 éves szolgálati örömünnepét. Pozsony városának is egyik legnépszerűbb alakja volt; mint városi képviselő a szegény-ügynek az intézője és határozott harcosa a magyar hazafias iránynak volt, amely egyik oszlopát vesztette benne.

Fürst igazi lelkipásztor, igaz protestáns és igaz magyar hazafi volt. Ékesszólásának bensőségével nagy hatást gyakorolt híveire, kiket — bár német nyelven — a magyar haza iránt való kötelességekre, nemzetünk nagyjai iránt való kegyeletre és tiszteletre buzdított mindenkor. Midőn 1894-ben a magyar nemzet nagy halottját Kossuth Lajost temette, Fürst német híveinek hathatós beszédet mondott a templomban Kossuth Lajos érdemeiről. Méltatlan elbánásban részesült ezért, de hazafias lelke teljesen megnyugtatta őt kötelességei hű teljesítésének tudatában. Családi életében teljes boldogságot talált, de semmi szerencse sem keményítette meg szivét; az élet javaival bölcsen, szerényen élt s kedélyessége révén a gyülekezet sok családjának szeretett lelkiatyjává lett. Özvegye s hat nagykorú gyermeke maradt életben.

Emlékét kegyelettel őrizzük!