Evangélikus lyceum, Pozsony, 1902

És elvesztettük von fényét a múltnak.

De elvesztettük volna a jövőt,

Ha, mikor a pártosok felvonultak,

Ott meg nem állunk hadsoruk előtt.

A magyar nép az elvesztett csatáktól Megbélyegezve szolgaságba hull,

És a szereplő népek színpadáról Lesöprik visszahozhatatlanul.

A lét és nemlét végzetes határán,

Nyitott sir szélén történt a csoda. Magyar hadaktól zászlóinknak árnyán Repül fel észak, dél s kelet pora.

A védtelen nemzetből egyre támad,

Egyre szülemlik újabb hadsereg.

Kossuth gyűjtötte őket a hazának.

Üzent nekik s ők harczra keltenek.

Bízott e népben és e nép megérté.

Ki benne bízik, el nem hagyja azt. Derült mező lett füstös csatatérré.

Vértől sikamlós a kövér haraszt.

Ágyuk tüzénél, pusztító csatákban Népünk nagysága ujraszületett.

Jogát e földön megveté szilárdan. Dicsőségéből nyert uj életet.

Kossuth segített éltető jelenre,

Midőn a sir már szinte eltakart.

Az elbukás fertőjéből kimentve Nagy nemzetté emelte a magyart.

A nagyságból, mit ő szerzett hazánknak, Élünk ma mind s még késő századok Bent védője a magyarság jogának. Külföldre legszebb tettünkként ragyog.

E ragyogásnak nem fogyatkozása,

De teljes fénye lett a folytatás.

A pártütők lesújtott lázadása Felfedte, honnan jött az árulás.