Evangélikus lyceum, Pozsony, 1901

58 üdíteni szenvedéseimből, ha veletek született kegyes jó­indulatotok erre érdemesít, hogy egyik napról a másikra tovább élhessek; a végtelen jóságú mindenható Isten bőséggel fogja azt nektek visszaadni. A mi azonban a. legfőbb, az Isten, a mi Jézus Krisztusunk atyja irányítsa sziveteket és minden tettete­ket a szent és tiszta keresztyén hit védelmére. 3. Somogyi második levele a pozsonyi tanácshoz. Pozsony város nemes tanácsának és egész közönségének üdvöt a Krisztusban és az én kegyes pártfogó uraimnak szolgálataim köteles felajánlását. Dicsértessék az úr, a mi Jézus Krisztusunk atyja igaz bittel, túláradó szívvel és őszinte szeretettel, érdemes tanács, derék főemberek és mindenek felett magasztalt férfiak, a miért minket az ő szeretett gyermekeit, minden égi és földi jóval bőségesen áraszt el a Jézus Krisztus az ő egyszülött fia által és gazdagon ellát bennünk éltünk minden napján minden lelki és testi jóval és kegyes atyai jóindulatában nem engedi, hogy nagyobb baj érjen bennünk, mint a mit elviselhetünk, bár mennyire rontja is ama gonosz és ellenséges szellem üdvösségünk várait és törekszik a mostani keserves időkben is a zabolátlan világ dühöngő támadását mindenestől ránk zúdítani, istentelen eszközei­vel mindent elakarva árasztani és szokása szerint az értünk megfeszített Jézus Krisztus hívei közt kénye kedvére dühöng és őrjöng. Csakhogy ez idő szerint ezen túlvilági szellem meg­jósolja, a míg csak végleges bukása be nem következik — hogy napról-napra bár a saját veszedelmére is a rom­bolásra készen áll, az ördög sohasem nyugszik és minden követ megmozgat a Jézus Krisztus szent egyháza ellen, melyet már a világ kezdete óta fáradhatatlanul és csodá­latos módon ostromol, csakhogy Isten segítségével erőt rajta sohasem vehetett és sokféle módon megtámadta az egyházat, csakhogy azt soha le nem győzte, úgy hogy ezen egyház, bár szünet nélkül hányta vetette a vész, mégis mindeddig szűnetlenül megmaradt és fenn is fog

Next

/
Oldalképek
Tartalom