Evangélikus lyceum, Pozsony, 1899

ményt olvasta, az ellenkező irányú képzettársulás történt: a terepélyes, nagy fa képe a sok vihart kiállott magyar nemzet képét idézte fel.

II.

Miután így ezen kis eszthetikai fejtegetésben megismertük az allegória lélektani alapját és viszonyát a korhoz, térjünk át Tompa allegóriáira. De csak azon alle góriáiról fogunk szólani, a melyek teljes egészükben, minden vonatkozásukban tiszta allegóriák s a nemzetre, a hazára, annak sorsára és körülményeire vonatkoznak, ■szóval a melyek ú. n. hazafias allegóriák. Tompa e nemű költeményeit mind a szabadságharcz után írta s azok egy-kettő kivételével mind Szilágyi Sándornak Magyar Emléklapok 1848 — 1849 czímű folyóiratában jelentek meg, majd ennek betiltása után a Magyar írók Füzetei-ben s a Pesti röpívek-ben.

Lássuk most részletesebben ezen hazafias allegóriáit s azon fogalmakat és eszméket, melyeket költőnk ezen allegorikus mezbe burkolt.

Tompa legtöbb allegóriájában a hazáról szól. így A madár, fiaihoz ez. gyönyörű költeményében a madár képében megszemélyesített haza biztatva inti fiait, a nemzet költőit, hogy ne hagyják el vihardúlta lakóhelyüket, daloljanak tovább, ha fájdalmasan is; hiszen itt születtek, itt növekedtek; daloljanak a dicső múltról, zengjék meg a jövőt, hogy így a sivár jelent könnyebben élhessék át; kéri őket:

„Hozzatok dalt emlékűi, a hajdan Lomb — s virággal gazdag tájival; Zengjétek meg a jövőt, ha majdan E kopár föld újra felvirul.