Evangélikus lyceum, Pozsony, 1899
10 tartozó képzeteket átviszi az emberen kivűl álló világ jelenségeire. Mikor azt mondja Petőfi: a Tisza a világ leg- jámborabb folyója, Arany: az első hír önnön hangjától visszadöbbene, akkor egy-egy emberi tulajdonságot átvisznek az emberen kivűl álló világ dolgaira. Ha a megszemélyesítésben csak ilyen röviden jellemezzük, megjelöljük az élettelen dolgokat az ember-világ képzeteivel, akkor a megszemélyesítést metaphorikus personificatiónak nevezzük. De lehet a megszemélyesítés allegorikus is, midőn „elvont fogalmat, gondolatot vagy pedig az emberi élet körén kivűl eső tárgyat az emberi életből vett hasonlatoknak összefüggő, egységes képet alkotó sorában jellemzőnk, emberi alakban tüntetünk föl.“ (Beöthy.) Ez az allegorikus megszemélyesítés kiterjedhet az egész költeményre s ekkor megszemélyesítő allegóriának nevezzük, melyben a megszemélyesített fogalmat, gondolatot ki kell találnunk. Látjuk tehát, hogy az allegória lélektani alapját tekintve kétféle lehet; alapúihat a hasonlaton s ekkor hasonlító allegóriának, s alapúihat a megszemélyesítésen s ekkor megszemélyesítő allegóriának nevezzük. Nem minden allegóriát lehet azonban tisztán hasonlító vagy megszemélyesítő allegóriának neveznünk; a legtöbb allegóriában megtaláljuk mind a kétféle associátió munkáját; valamely eszme, valamely elvont fogalom hasonlító társulás útján föltámaszt a költő lelkében egy természeti tárgyat, melyet aztán a költő megszemélyesít: ekkor az allegória kettős. Egy dolog van még hátra, mielőtt Tompa allegóriáira térnénk s ez az, hogy ha tehát az allegóriában nincs megnevezve az a személy, dolog, eszme, fogalom vagy gondolat, a melyet a költő allegórizál, hogyan találjuk ki mi, olvasók, ezt a személyt, dolgot, eszmét, fogalmat vagy gondolatot; melyek már a föltételei annak, hogy az allegóriát megérthessük!
