Evangélikus lyceum, Pozsony, 1895
11 sam, bátran állíthatom, hogy e nép nem méltó utódja a hajdani híres római nemzetnek. — Jobban hatott reám a város környéke, hol egyes datolyapálmák, a mandolafenyő (Pinus pinea) ernyős koronáikkal, a szántóföldeket beszegélyező agávé-k bizonyos délszaki jellemet kölcsönöztek a vidéknek. Alighogy a kikötőt elhagytuk, nyugtalankodni kezdett a tenger s erősebb hullámok ringatták hajónkat, midőn este nyugalomra tértünk. Másnap viharra ébredtünk. Időnként hullámok csapkodtak bojénk ablakára, hajónk recsegése közé a beteg utazók nyögése, jajgatása vegyült, magunk pedig majd ide majd oda hányódtunk fekvőhelyeinken, mig a kabinban való további időzés lehetetlenné vált. Nagy nehézséget okozott ily körülmények között az öltözködés is, mert a hajó ingása némelykor akkora volt, hogy lábra állani sem lehetett. Kínos félóra múlva felsiethettünk a fedélzetre. Mily nagyszerű látvány tárult elénk! Az egymásra hömpölygő óriási hullámok habos tarajjal voltak ékesítve és hol e hófehér pezsgőhabok hullámvölgyekké folytak szét, ott azúrkék tükröt hagytak hátra, míg egy másik hullám azt el nem takarta. Majd házmagasságu tajtékzó hullámok tűntek fel a láthatáron, melyek gyorsvonatnál is rohanóbb sebességgel törtek felénk. Midőn hajónkat elérték, gígási erővel emelték meg elejét s aztán hirtelen átsuhanva alatta hátulról buktatták előre az óriási alkotmányt. Szünetnélkül tartott e borzalmas játék. A fedélzeten járni alig lehetett, ülni meg épen oly kínos volt. Ez alatt az ég is komorabb képet öltött. Az eső, mely már reggel óta permetezett, most valóságos felhőszakadássá változott, melyet jégeső váltott fel. Rengeteg villámok czikkáztak keresztül a sötét égboltozaton és csattanó menydörgéstől remegett a hajó. Egyszer egy egész villámkéve ütött le a hajó közvetlen közelében a tengerbe. Szinte hallottuk a sistergő hangot, mit a vízbe fúródó villám adott. Mintha valami láthatatlan kéz óriás tüzes vas- rudat szúrt volna a vizek mélységébe. A szárazföldi viharoknál ismeretlen e félelmes voltában is elragadó tünemény. Ilyen viszontagságok közt közeledünk Zante felé. Hajónk kapitánya és a személyzete a helyzetet nem tartotta épen veszélyesnek és így mi is inkább gyönyörködtünk a borzasztó látványosságokon és hajmeresztő pillanatokban. Miután azonban a hajó hátsó árboczának csúcsa letörött és attól kellett tartani, hogy más sérülés után helyzetünk végzetes fordulatot vesz, hajónk parancsnoka elhatározta, hogy Zantébe meneküljünk és ott várjuk be a vihar lecsendesedését. Nagy küzdésbe került ez a modern erős Cleopatrának is, melyet, miután irányát megváltoztatta és keletfelé fordult, oldalról támadták meg a délfelől érkező hullámok úgy, hogy sokszor egészen oldalra feküdt. Este-felé érkeztünk Zante elé. Védve lévén a 2*
