Evangélikus lyceum, Pozsony, 1891

6

Robert Károly és Nagy Lajos hozta be. (Lásd magy. érm. 145, 150 és 151 sz.). Velenczében majdnem ugyanazon időben, t. i. Dau- dolo Giovanni (1280—1289) doga alatt verettek hasonló aranyokat: az aversen Sanctus Marcus VENETus (vagy Venetiarum) felirattal és sz. Marcus a térdelő dogának a lobogó átadása jelenetével; a re- verseu az üdvözítő glóriában és SÍT ■ T • XPE ■ DAT’ Q• TU • REGIS ISTE DUCAT, felirattal. Ama leonini hexameter így hangzik: sit tibi, Christe, datus, quem tu regis, iste ducatus. Eme velenczei arany a revers köriratának utólsó szava után ducatusnak, a pénzverő hely, La Zeccha, után zecchinának neveztetve, főkép a kelet aranyává lön, később Florenz- és Rómában is létesíttetett s Velenczében változatlanul 1797-ig veretett, sőt az osztrák aerában is az utólsó doga nevének megtartása mellett. Ezüstpénze Velenczé- nek már azelőtt is volt, hisz ilyent a lagúnák városa már I. Lajos, Lothár és II. Henrik császárok alatt, majd Morosini Domenico (1148—1155) doga alatt veretett. Az első garasokat — grossi, de matapanoknak is neveztetve — a dicső Dandolo Enrico (1192—1205) doga verette, melyeknek főalapján az álló doga a szenttől a lobogót fogadja, hátlapján nimbusos üdvözítő. Ezen grossi soká verettek, messze terjedtek és főkép Szerbiában utánozták. Figyelemre méltó még a szerencsétlen Faliero Marin doga soldino- ja és zecchiná-ja: elől térdelő doga a lobogóval, hátul Marcus oroszlána, szintén lobogóval.

Szavoya grófjai, később herczegei a 11. század végén kezdtek pénzt veretni. Első volt II. Umberto. Az első aranyokat

VI. Amadeus, az első testonokat I. Károly (1482—90), az első tallérokat I. Philibert (1497—1504) verette. A későbbi szavoyai érmeknek majdnem mindegyikén — hacsak az illető darabok karimáján is — találjuk a jellemzős szavoyai jeligét, t. i. fért, azaz foedere et religione tenemur, vagy forditudine et robore tenemur.

A hatalmas és gazdag Milano érmei szintén fölötte érdekesek. A város 1250-ig császári érmeket veretett, innentül 1310-ig autonom pénzt, ülő Ambroziussal, kereszttel és MEDIOLANUM felirattal; 1310-től IV. Lajosig ismét császári érmeket. Erre a Visconti, Azo (1329—39) sat. érmei következnek, rendesen grossi; a 14. század második felétől milánói aranyok is előfordulnak. Majd ismét a sforzák autonom érmeit találjuk és szépszámmal testonokat Galeazzo Mária (1466—76), Galeazzo János-, Moro Lodovico- és XII. Lajos- stb.-től.

Feltűnő Olaszország pénzverésére nézve azon körülmény, hogy aránylag kevés papi származású veret létezik. Eltekintve itt Aqui-