Evangélikus lyceum, Pozsony, 1888

133 nyitása szeptember hó 5-én ment végbe, mely alkalommal az igazgató tanárnak megnyitó s az ifjúsághoz intézett szózata után dr. Kvacsala János mint megválasztott rendes tanár tartotta székfoglaló beszédjét „Platón nevelési ideáljáróla tanítás pedig szeptember hó 6-án kezdődött. Az évi vizsgálatok a VIII. osztály tanulóival május hó 15-étől 23-ig a többi osztályok tanulóival pedig junius hó második felében tartattak meg. M. é. szeptember hó 12-én méltós. és fó'tiszt. dr. G e d u 1 y Lajos püspök és kir. tanácsos úr elnöklete alatt és nagys. Zsilinszky Mihály úr, magy. tud. akadémia 1. tag, mint a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr által kiküldött kormányképviselő' jelenlétében tartott érettségi — illetve javító érettségi vizsgálaton 11 tanuló közül 9 egy­szerűen érettnek nyilváníttatott, 2 pedig egy-egy tárgyból újabb javító vizsgálatra utasíttatott, mely ugyanazon elnökség alatt u. é. deczember hó 22-én megtartatván, mindkét tanuló érettnek nyilváníttatott. A jelen tanévre szóló érettségi vizsgálatok Írásbeli része f. é. május hó 27-étől junius hó 1-ig végeztetett 19 tanulóval (1 közülök m. é. jeles eredménynyel érettségit tett pozsonyi m. kir. fó'reáliskolai tanuló csak a latin nyelvből tett pótló éretts. vizsgálatot) szóbeli része pedig junius hó 12, 13 napján méltós. és fó'tiszt. dr. Geduly Lajos püspök és kir. tanácsos úr megbízása folytán ntiszt. Fürst János, helybeli lelkész úr elnöklete alatt és nagys. dr. Heinrich Gusztáv úr, budapesti tudom, egyet, bölcsészeti kar dékánja, egyetemi tanár és magy. tudom, akadém. tag, mint a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi minister úr által kiküldött kormánykép­viselő jelenlétében folyt le. A vizsgálatok eredményét II) alatt közöljük. Az algymnasiumi tanuló ifjúság számára tartatni szokott külön isteni tisztelet tiszt. Stromp László, segédlelkész és theol. akadém. magán tanár úr vezetése mellett ez idén is egész éven át volt megtartható. Az összes mindkét evang. hitfelekezetű confirmált tanuló- ifjúság a tanárokkal együtt kétszer járult az Úr asztalához. Nagyságos Wiedermann Károly, kir. tanácsos és pozsonytankerületi főigazgató úr, a lyceumot f. é. ápril hó 25-étó'l május hó 1-ig látogatta. Megtekintette az irattárt, a tanulók írásbeli dolgozatait, az iskola gyűjteményeit és könyvtárait, és az egyes osztályokban a tanárok előadásaiban is részt vett. Látogatása befejeztével a tanári testülettel tartott bizalmas értekezletben észlelt tapasztalatait közölvén, a tanítás eredménye fölött megelégedését nyilvánította. A szokásos májusi vigalom május hó 17-én a vaskúton Márton Jenő tanár vezetése alatt a tanári kar valamint díszes és nagyszámú közönség részvéte mellett az esté felé beállott

Next

/
Oldalképek
Tartalom