Evangélikus lyceum, Pozsony, 1886

149 iskolai tanár nrat, ki a nevezett tantárgy előadására a VIII-dik osztályban félévi időre szívesen vállalkozott. A magyar önképző­kör ideiglenes vezetését pedig az igazgató tanár vállalta el. E szerint a tanítás fennakadás nélkül vehette kezdetét. A m. é. november hó 28-áig hirdetett ujabbi pályázat ked­vezőbb eredménye folytán az üresedésben levő tanszék még n. a. évi deczember hó 5-én tartott egyházi gyűlésben volt betölthető, mely alkalommal Albert József, eperjesi evang. colleginmi tanár úr, egykangnlag lyceumnnkhoz rendes tanárnak választa­tott, ki e meghívásnak engedve a tanév második felében műkö­dését körünkben meg is kezdte. Albert József született 1857-ben Feleden, Gömör-megyében; felsőbb tanulmányait a magyar nyelv és irodalom, valamint a bölcselem köréből a budapesti m. kir. tudom, egyetemen végezte, ugyanott az orsz. tanárvizsgáló bizott­ság előtt 1881-dik évi deczember hó 20-án tanképesitést nyert, azután három évig a m. kir. tanárképző-intézet gyakorló iskolá­jában mint rendes tag működött, 1885-dik évi april hó 12-étól kezdve az eperjesi ág. hitv. evang. collegium főgymnasiumában mint rendes tanár s ugyanott a hittani intézetben mint ideiglenes póttanár volt alkalmazva. — Isten áldása legyen az új tanerőn, ki rövid körünkben való tartózkodása alatt már egészen ott­honosnak érezvén magát, kar társainak valamint a tanuló ifjú­ságnak osztatlan szeretetét megnyerte. A f. é. junius hó 5-én tartott egyházi gyűlésben Márton Jenő úr, ki intézetünkben 2 évig mint helyettes tanár műkö­dött, rendes tanárnak lett megválasztva, dr. Kvacsala János úr pedig a legközelebbi tanév folyamára is helyettes tanári minő­ségben folytatja működését körünkben. A gör. keleti vallásu tanulók vallástanban való oktatását a lefolyt tanévben is Ursu Terentius, végzett gör. keleti theologiis és pozsonyi jogakadémiai hallgató úr vezette, kit erre mind a n. m. vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministerium 1886-dik évi deczember hó 9-én 47707. sz. a. kelt engedélyezése mind az illető egyházi hatóság feljogosított. Ezek után áttérve a tanintézetünk körében előfordult egyéb nevezetes eseményekre, mindenek előtt hálás köszönettel tarto­zunk a nemes egyházi pártfogóságnak, mely iskolánknak ügyét melegen szivén hordozva, éppen a lefolyt tanévben tetemes anyagi áldozatokkal járult annak fejlődéséhez és támogatásához. Szólja­nak itt a tények! A rendes tanárok fizetése 100 fttal lett javítva, mely kedvezményben a jövő tanévben a helyettes tanár is része­sül; a physikai muzeum számára szükségelt újabb beszerzésekre tetemes összeg szavaztatott meg. Tek. Wigand Károly, hely­beli nyomdatulajdonos úrnak az egyháznak húsvéti tojás gyanánt szabad rendelkezésére bocsátott 4000 ftot tevő nagylelkű ado­mánya a tanári nyugdíjalaphoz csatoltatott; a lýceum lépcsőzete, mely a nagyszámú tanuló ifjúságra való tekintettel kevésbé szi­lárdnak mutatkozott, tetemes — majd 700 ftnyi — költséggel

Next

/
Oldalképek
Tartalom