Evangélikus főiskola, Pozsony, 1881
Székfoglaló beszéd. Főtisztelendő és nagyságos egyházi és iskolai elöljárók! Mélyen tisztelt tanári testület! Kedves tanuló ifjúság! Midőn most egy éve a helybeli egyházközség páratlan bizodalma folytán ez ős régi protestáns főiskolához a eláss, philologia rendes tanárává megválasztattam: az öröm és aggódás váltakozó érzete között foglaltam el új állásomat. Öröm hullámzott keblemben, mert ezen egyházközség egyházi és iskolai elöljárói engemet, mint teljesen ismeretlent — ki sem csillogó tehetséggel, sem tudományos érdemekkel nem dicsekedhetem — egyedül tanulmányaimban tett előhaladásaimban bízva, méltónak tartott arra, hogy e főiskola érdemes és tudós férfiainak díszes soraiba emeljen; e kitüntető bizodalom örömmel töltötte be lelkemet és a reám váró kötelességek hűséges teljesítésére sokszorosan buzdított; de egyúttal aggódás is szálta meg lelkemet, vájjon parányi erőm elég lesz-e lefizetni ama hálát, melyet ez intézet kormányzó testületéinek megtisztelő bizalma legelső kötelességemmé tett. Jól tudva azonban, hogy kitartó szorgalom és szigorú kötelességérzet által sok fogyatkozás pótolható és remélve, hogy nagyérdemű tiszttársaim jóakaratát és szíves támogatását szerencsés leszek megnyerhetni: bizalommal fogtam a reám váró feladathoz és elfoglaltam a részemre kijelölt munkakört. Egy év leforgása óta azonban csak most, e jelen isk. év megnyitási ünnepélyén részesülhetek azon szerencsében, hogy protestáns főiskoláinkban divó gyakorlat szerint tanszékemet 1*
