Evangélikus főiskola, Pozsony, 1859
10 lönböző két anyag például elegyülvén a kölcsönös áthatásból tulajdonságokban is különböző. Az okosság által, felfogott tárgyi tulajdonságok is, mint okosságilag módosítottak tűnnek elő. Valóban tehát a megismert és megérzett dolgok előterjesztve, nem úgy adatnak elő, a mint vannak, hanem a mint fogattak fel. — Az elmélet továbbá emlékeztet az ismeretek és érzületek viszonyára: mert azoknak is mint részeknek elegyülniük kell, hogy eszmei alakká legyenek. Minél tökélyesb az ismeret és érzület, annál hasonlóbbak egymáshoz. Gondoljuk a tudatot világosságnak, az érzületet melegnek, az ismeretet tömegnek. A tömeg a rá történt mélyebb hatástól megmelegszik, sőt a hatás szaporításával minél melegebb, annál hasonlóbb lesz a világossághoz, a tűzhez. Úgy a dologróli ismeret is minél hatékonyabb és mélyebb annál érezhetőbb is lesz a.tudatnak, mig az ismeret és érzület egygyé váltak a tudatban. Mint a nap világossága és melege a levegővel, úgy a tükélyes ismeret és érzület elegyülni szoktak a tudattal. A különbség mégis az, hogy a szellemiekben azon el- együlés tudatos, az anyagiakban ellenben tudatnélküli. De minekelőtte a dalmaelmélet az ismeret és érzület részeinek előteremtésével részletesebben foglalkoznék, — már is különösen a költő szabadkozik minden szabályok ellen. A szabályok külön s ridegen állnak egymás mellett, mondja, s nélkülözik az életet. A mit én a dolgok felfogásában észre veszek, s a mitől melegszem meg, az alaki és élő; s minthogy élő, elfogyhallan a fejlődésben, szebbnél szebb bimbó és virág. Gyönyörű álom ez, és mégis valósági S hidd el, bár az elméletben is nem egészen járatlan vagyok, bíztosítlak mégis, hogy a poétái merengéseimben láthatlan hátmög- ben marad minden szabály; a dolgok inkább a természetsugalta összefügésben fejlődnek és elvonulnak előttem. Azok új alakok, melyeken „carmina non prius audita“ Horat. Carm. 3, 1, keletkeznek; te pedig szabályaidat is csak a már kész munkából állítád elő. — Azért, ,,ne gyötörd a költő lelkét hiú elménczkedé- seiddel, ne gyötörd, mert mélységét úgy sem mérheted meg. Mindig átlátszónak és ragyogónak kell annak lennie, mint a kristálytiszta csermely, mely szakadatlanul foly a zöld liget ölén, ragyogván mint világosság, átlátszón mint a szellő. Bölcsel- kedő redős homlokoddal ne közelíts, szent hely a költő birodalma. Ne közelíts kicsinylő mosoly s fagyos gúny; hogy eltávolíthassalak szentelt vizet hintek a boros- lyány virágaira, melyek kertemet körülveszik. A virágok elhervadnának kiállhatatlan gúnyaiktól. Szemetek halált hoz, s leheletek megfagyasztaná a gyöngéd növényeket. A kert közepében forrás buzog fél, tündökölve mint a felhőkön átczikázó villám, erős és dallamos morajjal. Szerelemdalt énekel a csalogány; de a forrás a föld alá sietne vissza, s a madár megszűnnék dalolni, ha kertembe törnétek.“ Tennyson Alfred angol költő. V. ö. Budapesti Szemle XXV. füzet, lap 231. Nem, áldott lélek nem! Az ihletett munka közben az elméletek ne háborgassanak soha! Késő is lenne! — Hanem gondold meg mégis, mit fogsz hozni. Ugy-e eszköz nélkül, semmit; vagy rósz eszközzel, roszat. Oly eszköz az okosság. Aluszik, mig fel nem költetik; végellen ür, mig meg nem töltetik. — Igaz ugyan
