Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008-2009

Halász Alexandra: Historia domus – Bélyegmúzeum, 2009

központi rendezvényeként nyíló kiállításon a legnevesebb gyűjtők és a Bélyegmúzeum közösen mutatta be ritkán látható kincseit. Némelyiket a látogatók most láthatták először. Számos ritka tévnyomat és egyéb különlegesség várta a filatelista közönséget, így a For­dított Madonna és a Pöttyös Jóska egy-egy eddig még ki nem állított példánya. A kiállítás megnyitóján a Magyar Posta Zrt. elnöke, dr. Csáki György és a Mafitt elnöke, Visnyovszki Gábor mondott beszédet. Az évfordulós eseménysor kapcsán, illeszkedve a Múzeumok Őszi Fesztiváljához, amelynek témája a múzeumok rejtőzködő ritkaságainak bemutatása volt, számos temati­kus kiállítást készítettünk, vagy adtunk segítséget ilyen kiállítások készítéséhez. A gyűj­tők körében az egyik legnépszerűbb téma a közlekedési eszközök ábrázolása: a Városi közlekedés Európában című kiállításunk 2008-ban a Földalatti Vasúti Múzeumban, 2009 szeptemberében pedig a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban vendégeskedett. A Szépművészeti Múzeumban A Penny Blacktől a Mona Lisáig címmel, a Budapesti Tör­téneti Múzeumban pedig Bélyegbe zárt történelem címmel volt látható tematikus váloga­tás. A Sportmúzeumban - természetesen - Sport a bélyegeken, a Magyar Nemzeti Bank Látogatócentrumában Pénz és bélyeg, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban a Szakrá­lis terek bélyegeken című kiállításokat láthatták az érdeklődők. A Fővárosi Szabó Ervin könyvtárban Budapest - séta a városban, míg a Művészetek Palotájában Bélyeg és művé­szet címmel vendégeskedett összeállítás. A rendezvénysorozat élénk figyelmet keltett, a Civil Rádióban terjedelmes interjút hallhattak róla az érdeklődők. Nemcsak a felnőtt filatelistákkal, hanem az ifjúsággal is fontos kapcsolatot tartani. Minden második csütörtök délután fogadtuk a legifjabb bélyeggyűjtők Tücsök Tagozatát. Ezt a foglalkozássorozatot a Magyar Posta Zrt. által kiírt pályázaton elnyert anyagi támo­gatás tette lehetővé. A NKA pályázatán elnyert támogatásból pedig korosztályok szerint összeállított foglalkoztató füzetek kiadására nyűt lehetőség. A Bélyegmúzeum haladó bélyeggyűjtőket összefogó Ifjúsági Filatelista Köre minden hónap második szombatján gyűlt össze a múzeumban. Szakmai foglalkozást tartottunk a postaforgalmi szakközépis­kolásoknak, amelynek témája a postakezelési jelek kialakulása volt. A nyomdaipari szak­középiskolások nyomtatási bemutatót láthattak. A Képzőművészeti Egyetem papírrestau­rátor szakos diákjai szakmai tudásukat gyarapíthatták nálunk. Október 15-e a nemzetközi fehér bot napja. A Magyar Posta Zrt. ebből az alkalomból a magyar bélyegkiadásban első ízben Braille-írásos bélyeget bocsátott forgalomba a Vakok Intézetének Hermina úti épületében. A Bélyegmúzeumot látszólag nehéz vakok, illetve gyengén látók számára bemutatni, ám valójában sikerült a tapintható filatéliából váloga­tást készíteni. Az ünnepség résztvevői bélyegzők, perforációminták, illatos vagy dombor- nyomású bélyegek, nyomódúcok, pecsétnyomók segítségével szerezhettek tapasztalatot a bélyegek világával kapcsolatban. Október 16-án viszont a Bélyegmúzeum volt bélyeg-kibocsátási ünnepség színhe­lye. A japán-magyar jubileumi évhez kapcsolódóan a két postaigazgatás közös kisívet bocsátott ki a Bélyegmúzeumban, amihez kamarakiállítással csatlakoztunk. A Shokokai, vagyis a Magyarországon élő japánok szervezete anyagilag támogatta az eseményt, így rendelhettük a metróban elhelyezett plakátokat, valamint vadonatúj kiállítóállványokat készíttethettünk. Ezekbe a közös kiadás japán tervezőjének, Morita Motoharunak köl­csönkapott bélyegterveiből készítettünk válogatást. Az üveges szekrényekbe a magyar 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom