Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008-2009

Halász Alexandra: Historia domus – Bélyegmúzeum, 2009

Halász Alexandra História domus - Bélyegmúzeum, 2009 Az egyre nehezedő pénzügyi-gazdasági feltételek komoly kihívást jelentettek a Bélyeg- múzeum számára ebben az esztendőben. Ennek ellenére példátlan számú kiállítást és ren­dezvényt sikerült kivitelezni. Januárban sajtótájékoztatót tartottunk a Nagymánya-tévnyomat összefüggéseiről. De miről is van szó? 1938-ban az első bécsi döntés értelmében visszakerült Magyarország­hoz az első világháború után elcsatolt Felvidék egy része, valamint Kárpátalja délnyugati sávja. Ezt a háborús idők magyar bélyegkiadása sem hagyta figyelmen kívül. A Légrády Sándor tervezte Szent István-sor két bélyegképének felhasználásával 20 és 70 filléres címletpár jelent meg, Hazatérés 1938 felülnyomással. Egy 70 filléres ívről lemaradt a felülnyomás. Ez az ív a nagymányai postahivatalhoz került ellátmányként. Mire a hibát felfedezték, az ív nagyobbik részét a kis forgalmú postahivatalban már felhasználták, elsősorban szállítólevelekre ragasztották, ezeken olvasható a Nagymánya bélyegző. A megmaradt, fel nem használt ívdarabot beszolgáltatták a budapesti Bélyegmúzeumnak. A 24 bélyegből álló ívdarab értéke szinte felmérhetetlen. A több százmillió forint becsér­tékű ívrészlet kiállítása rendkívüli érdeklődéssel járt a sajtó részéről. Szabó Jenő interjút adott a Dominó Tévének, valamint cikk jelent meg a Metropolban, a Borsban, a HVG-ben, a Blikkben, az IPM-ben, valamint a rádiók kulturális ajánlójában is elhangzott. Ennek megfelelően sok látogató volt kifejezetten erre a ritkaságra kíváncsi. Illusztris vendégek az In Memóriám Puskás Ferenc blokk átadási ünnepségén 89

Next

/
Oldalképek
Tartalom