Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008
Bartók Ibolya: Az önálló magyar posta fejlődése 1867 és 1944 között
1873-ban elkészült a budapesti főposta épülete, amelyet a későbbiekben a vidéki igazgatóságok épületei követtek, elsőként a Kolozsváron 1882-ben épült. A budapesti főposta épületében a földszinten hét felvételi terem kapott helyet, az I. emeleten a küldemények feldolgozása folyt, a felsőbb emeleteken az irodák voltak és a távírda. Fontos tudni, hogy a III. emeletre beköltöztetett távíró vezetését 1867-től külön minisztériumi szakosztály, 1872-től pedig a távírdafőigazgatóság látta el, élén Takács János országos távírdafőigazgatóval. 1867-től a hivataloknál alkalmazott Morse-gépek száma az első 20 év alatt 205- ről 1058-ra, a Hughes-gépek száma 1-ről 25-re, a távíróhivatalok száma 1884-ben már 1387-re emelkedett. A postahivatalok száma pedig 1873-ig 941-ről 1926-ra szaporodott. Gervay Mihály a magyar postát több nemzetközi postakongresszuson képviselte, az egységes díjszabás érdekében 1874. október 9-én megalakult Egyetemes, akkor még Általános Postaegyesület alapokmányát is ő írta alá Magyarország képviseletében - Heim Péter miniszteri titkárral együtt. Főigazgatósága alatt, miután 1878. július 29-én megkezdődött a boszniai okkupáció, az osztrák-magyar csapatok Boszniába és Hercegovinába való bevonulásának időpontjától a csapatok részére tábori postaszolgálatot rendeztek be, és tábori postaigazgatóságokat állítottak fel. Az 1880-ban kiadott, a budapesti telefonhálózat építésére vonatkozó kormányengedély értelmében a Puskás fivérek, Tivadar és Ferenc közreműködésével Magyarországon az első távbeszélő-hálózat 1881-ben Budapesten létesült, a második egy év múlva Temesváron. A budapesti hálózatot 50 előfizetővel május 1-jén adták át a forgalomnak, míg a bécsi telefonhálózat csak június 3-án nyílt meg. Gervay Mihály, akit 1878-ban 40 éves szolgálati évfordulója alkalmából érdemei elismeréséül a Szent István-rend kiskeresztjével és örökös főrendiházi tagsággal tüntettek ki, 1887 márciusában, közel 49 éves postai szolgálat után vonult nyugalomba. Amint azt már az előzőekben említettem, 1867-ben Gorove István a távírdaszakosztály vezetésével Takács Jánost3 (1813-1881) bízta meg, aki Gervay val párhuzamosan, s vele 3 Felvinczi Takács János: 1813. július 13-án Kolozson született. Elemi osztályait a helyi népiskolában, középiskolai, bölcseleti, jogi és teológiai tanulmányait Nagyenyeden végezte, ahol néhány évig tanársegédként is tevékenykedett. 1841-ben éppen külföldi tanulmányútra készült, amikor a kolozsvári evangélikus és református kollégium újonnan alapított, a természettudományoknak és a vegytannak szánt tanszékére hívták meg tanárnak. Mivel külföldi továbbképzéséről a meghívás ellenére sem volt hajlandó lemondani, két évig a bécsi műegyetemen, másfél évig a berlini egyetemen a kolozsvári főegyháztanács anyagi támogatásával folytathatott tanulmányokat. Közben beutazta Német- és Franciaországot, Angliát, Svájcot, Belgiumot és Hollandiát, s mindenütt behatóan foglalkozott a természettudományi problémákkal, többek közt az elektromos távírás és hírszolgálat kérdéseivel, amelyek Steinheil és Morse találmányai révén a közérdeklődés tárgyát képezték. Kolozsvári tanári állásába 1844 végén iktatták be, majd 1848 nyarán gróf Széchenyi István, az új magyar felelős kormány közlekedésügyi minisztere miniszteri titkárrá nevezte ki. S bár hazáját nem fegyverrel szolgálta, a világosi fegyverletétel után az osztrák önkényuralom vizsgálati fogságba vetette, majd 8 havi börtönre és tanári állásának elvesztésére ítélte. Amikor börtönbüntetését követően, 1851 tavaszán, családjával Erdély elhagyására kényszerült, Pesten a Magyar Természettudományi Társulatnál tevékenykedett, amelynek már 1846-tól tagja volt, s amely őt 1851. június 7-én első titkárává választotta. 1855. június 19-én, a császári és királyi helytartótanács jóváhagyásának megszerzése után, visszahívták Kolozsvárra, ahol régi tanszékét, illetve a tanintézet igazgatását az 1856/57-es tanév első felében vette át. Emellett továbbra is fontos szerepet vállalt az erdélyi tudományos és társadalmi életben, például az Erdélyi Múzeumi Egyesületben és a Székely Egyletben. Miután 1867-ben Gorove István a távírdaszakosztály vezetésével bízta meg, markáns egyénisége, sokoldalú tevékenysége Budapesten is a társadalmi élet kedvelt tagjává avatta. A Természettudományi Társulat 1877-ben alelnökének, 1880-ban tiszteletbeli tagjának, a Székely Egylet alelnökének, a református egyház világi patrónusai közé választotta. Munkás életének 68. évében, 1881. július 6-án Kézdivásárhelyen egy rokoni látogatás alatt érte a váratlan halál, sírjának felkutatása folyamatban van. Megjegyzendő, hogy neve sok helyen Takátsként szerepel, holott a korabeli szakirodalom Takácsként őrzi. 93
