Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008
Hajdú József: A budai postapalota
A Krisztina körút 12. szám alatti telek megvásárlásáról a tárgyalások 1922-ben kezdődtek a Közmunkák Tanácsának elnökével, dr. Zielinszky Szilárddal, aki korábban maga is tervezett a postának, többek között a Petőfi Sándor utcai főposta tetőtéri bővítését. A Krisztina körúton a szomszédos telekre a telektulajdonos izraelita hitközség imaházat szeretett volna építeni, de három sikertelen tervpályázat után sem volt megfelelő, város- rendezési szempontból elfogadható terve. Ennek okait a telek erős lejtése és a szomszédos hatemeletes Anna-udvar magasságához való igazodási kényszer jelenthette. A Magyar Királyi Posta a Közmunkák Tanácsától megvásárolt telekkel a szomszédos telek kisajátítására is jogot szerzett, s már csak a telek tulajdonosával, a hitközséggel kellett megállapodnia annak átengedéséről. A tárgyalások eredményeként a hitközség megszabadult egy olyan telektől, amellyel többszöri próbálkozás után sem tudott mit kezdeni, a posta pedig ezen a két szomszédos telken elkezdhette az új igazgatósági épület építési programját. Dr. Hauszmann Alajos, a kor egyik legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott építésze, aki a Postaházak Építési Bizottságának külső szaktanácsadója is volt, nyilvános tervpályázatot javasolt a testületnek. Indoklása szerint ezzel a jelentős munkával néhány kenyér nélküli építészt foglalkoztathatnának, hiszen a feladat nem annyira speciális, hogy eredménytelen pályázattól kellene tartani. A pályázati kiírást óriási érdeklődés kísérte, a kiírási programot 147-en vették ki, s végül 25 pályaterv érkezett be, ami önmagában nem kevés. A bizottság 1923. június 26-i ülésén bejelentette, hogy az első díjat Sándy Gyula (1868-1953) műépítész, műegyetemi tanár nyerte el. A vázlatterveket a bizottság által kért néhány apróbb módosítás után a július 24-i ülésen tárgyalták meg. Ezek szerint az építész a kifogásolt hibákat kijavította, így a terveket elfogadták. Sándy Gyula a megbízást a részletes tervek kidolgozására, a költségvetés elkészítésére és a művezetésre is megkapta. A betonozási és kőművesmunkák elvégzésére a Dávid János és Fia cég 3,6 milliárd koronás ajánlatát fogadták el. A megbízó az épület egész járófelületét korszerű külföldi linóleummal szerette volna burkolni, és ehhez meg is kapta a behozatali engedélyeket. A kb. 10 000 m2 burkolóanyagot a német Elsinger cég szállította mintegy 2700 font értékben. S bár a minisztérium a linóleum behozatalát még engedélyezte, a radiátorok külföldi beszerzéséhez már nem járult hozzá. Maradt tehát a jóval drágább, de hazai gyártmány. Hasonló volt a helyzet akkor is, amikor a gőzkazánokra érkezett árajánlatokat tanulmányozták. Egy német cég ajánlata volt a legolcsóbb, az építési bizottság mégis a Radiátorgyár 724 millió koronás ajánlatát fogadta el az állandóan fenyegető munkanélküliség csökkentése érdekében. Az ünnepélyes alapkőletételre 1924. március 24-én került sor. Az ünnepségen felolvasták az alapkőbe helyezendő okirat szövegét, azt a bizottság tagjainak névsorával együtt horganyzott bádogdobozba tették, és az alapbeton mélyedésébe helyezték. A homlokzat végleges terveihez Sándy Gyula színvariánsokat készített, amelyeket kis módosítással el is fogadtak. Augusztusban kiadták a megbízást a központi fűtés, a vízvezeték és a csatornázás építési munkálataira is, összesen mintegy 2 milliárd 966 millió koronáért. Ekkor született döntés az épület nevéről is, budai postapalotának nevezték el. Az első ütemben felhúzandó épületrész falai - amelyek közt a telefonközpontot kellett elhelyezni - 1924. szeptember végére már álltak, ezért 31 millió korona bokrétapénz kiosztását engedélyezték. Az Egyesült Villamossági Rt. részére a központnak helyet adó 206
