Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008
Kozmáné Grünwald Éva: Műtárgykárosító tényezők a múzeumi gyűjteményekben és kiállításokban
Biológiai hatások: mikroorganizmusok, baktériumok, penészgombák, rovarok, rágcsálók. Mechanikai hatások: rongálódás, szállítás vagy anyagmozgatás során keletkező különböző sérülések, illetve nem elhanyagolandó a ma oly divatos látogatóbarát kiállítások kapcsán előforduló, a látogatók által okozott kár sem. Környezetünkkel szemben a legérzékenyebbek a szerves anyagokból, a bőrből, textilből, papírból és fából készült műtárgyak. Kevesebb problémát jelentenek a szervetlen anyagú üveg-, szilikát-, kerámia- vagy fémtárgyak, amelyek nem változtatják térfogatukat, nem higroszkóposak, és ezáltal nagyobb a károsodástűrő képességük. A kiállítások során a múzeumi tárgyakat a szélsőséges és ingadozó levegőhőmérséklet, a váltakozó légnedvesség nagyban károsíthatja, akárcsak a különböző fényérzékenységű műtárgyakat a nem megfelelő megvilágítás természetes és mesterséges fényforrásokkal. A műtárgykárosító tényezőket tekintve a Postamúzeumban az egyik leginkább veszélyeztetett gyűjtemény az egyenruha- és textilgyűjtemény. Textilek a kiállításainkban rendszerint nagy számban szerepelnek, amelyeket, ha vitrinben helyezzük is el, hogy a portól védjük, károsíthatja a nem megfelelő világítás vagy a beszűrődő napfény. Az UV-sugárzás és a hő, valamint a gyakran ingadozó relatív páratartalom, a szellőztetés során beáramló szennyeződés, a levegő kén-dioxid tartalma és a kipufogógáz együtt mind a rostok szerkezetét támadja meg, és a színezékek kifakulását idézik elő, az anyag szerkezete pedig meggyengül. A kiállításokban a textil a legtöbb esetben valamely életkép alkotója: egy egyenruha a bábun, egy zászló a falon, egy terítő az asztalon, egy postazsák a vitrinben, a szőnyeg a padlón stb. Ebben az esetben nyilvánvalóan fokozottabban ki vannak téve a környezet ártó, rongáló hatásának, védtelenek mindenféle mechanikai sérüléssel, kémiai és biológiai korrózióval szemben. Mindezek közül azonban a textilgyűjtemény legveszedelmesebb kártevőinek a molylepkék számítanak. Szinte kivédhetetlen, hogy előbb vagy utóbb ne jelenjenek meg a gyűjtemény környezetében vagy a kiállításokban. Elég egyetlen fertőzött darab, amelyet nemrég vásároltunk vagy gyűjtöttünk be, megfertőzi az egész állományt. Közülük is a ruhamoly kártétele a leggyakoribb, de alkalmilag a szűcsmoly is megjelenhet. Ezek a világszerte elterjedt rovarok lárvái mindenféle textília, de különösen az állati eredetű anyagok, elsősorban a gyapjú, a szőrme és a toll legveszélyesebb károkozói. A hernyók táplálkozhatnak még papírral, kartonnal, selyemmel, de pergamennel is. A nőstény molylepke egyesével mintegy 200 parányi petét helyez el olyan anyagra, ruhadarabra, amely lárváinak később táplálékul szolgál. A 8-10 napig tartó embrionális fejlődés után kikelő lárva a tápanyagból lakócsövet vagy lárvatokot készít, állandóan ebben él, és azt helyváltoztatáskor mindig magával viszi, hogy veszély esetén visszahúzódhasson. A lárva teste szürkésfehér, feje sötétbarna, rágószerve különösen jól fejlett. A teljes kifejlődés elérése után a lárva a lakócsövön vagy lárvátokon belül bebábozódik. Érdekesség, hogy a lárvatokot az összerágott textilanyaggal fedi be, így annak színe a környezet színével teljesen megegyezik, aminek köszönhetően háborítatlanul folytathatja kártékony tevékenységét. Mivel a hernyó a rágási helyét gyakran változtatja, és a lárvatokot is állandóan bővíti, a lárvátok színe változhat. A bebábozódáshoz a falakon vagy a szekrényekben felfelé vándorol, majd a fényérzékenység miatt egy sötétebb helyen a felülethez ragasztja magát. A bábozódás utáni fejlődés időtartama a tápanyagtól függ, de a teljes kifejlődés szobahőmérsékleten 2-3 hónap. A molylepke optimális fejlődéséhez 24 °C 200
