Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008
Szabó Jenő: Az ismeretlen Nagymánya-tévnyomat
Szabó Jenő Az ismeretlen Nagymánya-tévnyomat Immár 70 esztendős a 20. századi magyar filatélia egyik legnevezetesebb tévnyomata, az ún. Nagymánya-bélyeg. Születéséhez nem csupán a szokásos, a nyomdai és a postai ellenőrzés során elkövetett emberi mulasztás szükségeltetett, hanem a nagybetűs történelem is. A trianoni veszteségek revíziójára irányuló magyar törekvések első kézzel fogható eredménye, az első bécsi döntés 1938. november 2-án a Csehszlovákiához került országrész, a Felvidék déli, zömmel magyarok lakta sávját visszaadta Magyarországnak. Erre az alkalomra bocsátotta forgalomba a Magyar Királyi Posta a jubileumi Szent István-év alkalmából júniusban kiadott bélyegsor két címletét új színekkel és Hazatérés 1938 felülnyomással. A 70 filléres bélyegről azonban az Állami Nyomdában egy ívről lemaradt a piros színű felülnyomás. A hiányos ív pedig elkerült egy, a visszacsatolt területen fekvő kis faluba, Nagymányára, s onnan - mire fény derült a hibára - 62 darab kijutott a forgalomba. A felfedezés után visszavont bélyegek, illetve a tévnyomathoz kapcsolódó iratanyag egy részét a Bélyegmúzeum őrzi.1 Ezeket tanulmányozva próbáltuk rekonstruálni az utolsó milliós értékű hazai bélyegritkaság keletkezésének és sorsának alakulását. Természetesen a teljesség igénye nélkül, hiszen bőven maradnak nyitott kérdések, amelyekre más forrásokból remélhetünk választ. Talán idővel ezekre is fény derül. Emellett az ügy postai szereplőinek címzett és megőrzött levelekből a hirtelen támadt gyűjtői buzgalom korabeli mozgatórugói is feltárulnak, színezve és az emberi oldalát is megmutatva a rideg hivatali dokumentumok ellenpontjaként. A 70 esztendős késlekedés is magyarázatra szorul, hiszen a magyar filatélia e kiemelkedő jelentőségű ritkaságával érdemben még senki nem foglalkozott. Keletkezése után hamarosan kitört a háború, ilyen időkben, mint tudjuk, hallgatnak a múzsák - köztük Klió is, aki a történetírás pártfogója volt a régi görögöknél. Másrészt még zajlott a nyomozás a posta berkein belül is a fellelhető használt példányok után. A háborút követő évtizedek politikai klímája pedig az irredentizmus vádja miatt tartotta vissza a téma iránt érdeklődőket, továbbá esélyük sem lett volna a kutatáshoz szükséges dokumentumok közelébe férkőzni. Kiválóan jellemzi a bélyeg háttérbe szorításának szándékát, hogy az 1940-es évek végén a hazai katalógusokban eltűnik a Hazatérés szó a kibocsátás megnevezésénél. Az 1951. éviben így szerepel: 1938. (Felülnyomás). Bizony, a semmitmondó név is így, zárójelben! Értékelése nincs. Az 1956-os kiadású Magyar bélyegkülönlegességek kézikönyve ekként említi: 1938. Alkalmi kiadás. Értékelés még ekkor sincs, és nincs egészen 1965-ig. Abban az évben jelent meg a Nagymánya-felülnyomat mellett az ár, ami akkor 8000 Ft volt. A Nagymánya szó is csupán 1957-ben került vissza a katalógusokba, a kibocsátás megnevezése pedig 1963-ban változott a névtelen sírokra emlékeztető anonim titulusról Szent István felülnyomatra. Az utóbbi másfél évtizedben pedig a kutatói kapacitás - értsd: létszámhiány - hiányzott a téma feldolgozásához, legalábbis a kezdő lépések megtételéhez. A létszámhelyzet ugyan nem javult, ennek ellenére jelen írás ez utóbbira mégis vállalkozik. 1 Okmánytári száma: 20.396-20.450. 176
