Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2006

Krizsákné Farkas Piroska–Bartók Ibolya: Historia domus – Postamúzeum, 2006

után dr. Oláh László, a Magyar Posta egykori elnökhelyettese, a Postások Szakmai Egye­sületének elnöke A Magyar Posta 25 éve (1962-1986) című mű 1991-ben írott, kiadásra nem került, de 5 kötetbe bekötött kéziratát adta át a Postamúzeum könyvtára részére. Dr. Oláh László szerkesztőbizottsági elnökként az átadás alkalmával elmondta, hogy a nagy terjedelme miatt mindeddig kiadatlan, de a kutatók számára hasznos információkat tartalmazó kézirat tulajdonképpen a dr. Vajda Endre egykori postamúzeumi igazgató 1967- ben kiadott, A magyar posta története című könyvének folytatásaként íródott meg. A Mafitt és a Bélyegmúzeum közös rendezésében október 20-án az 1956 afilatéliában című kiállítás megnyitóján vettünk részt. A kiállítást dr. Csáky György, a Magyar Posta Zrt. elnöke nyitotta meg, ünnepi köszöntőt Egervári László ügyvezető igazgató mondott. Október 25. és 27. között az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága idén az Országos Múzeumigazgatói Értekezletet Szombathe­lyen rendezte meg, ahol az intézményi reformról, finanszírozásról, illetve a megyei mú­zeumok jövőjéről esett szó. Az értekezleten a Postamúzeumot Krizsákné Farkas Piroska, Egervári László és Vichmann Béláné képviselte. Az Országos Műszaki Múzeum november 3-án ünnepélyes keretek között nyitotta meg tanulmánytárát. A megnyitón Krizsákné Farkas Piroska, Vichmann Béláné és Jakab László vett részt. A tanulmánytár kialakításával és a fizikai kísérletek bemutatá­sával kapcsolatos ismeretek ismételten hasznos segítségül szolgáltak a miskolci lát­ványraktárunk megtervezéséhez. November 14-én és 15-én a PKI Távközlésfejlesztési Intézet tudományos ülésén, ahol az előadások a távközlés korlátok nélkül és a tudásszerzés korlátái témákat ölelték fel, Egervári László és Krizsákné Farkas Piroska vett részt. Szintén e napok egyikén, novem­A múzeumtörténeti kiállítás megnyitójának ünnepi pillanata 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom