Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2006
Szabó Jenő: Múzeumok Éjszakája a Bélyegmúzeumban
Szabó Jenő / Múzeumok Éjszakája a Bélyegmúzeumban A Bélyegmúzeum 2006-ban első ízben vett részt a Múzeumok Éjszakája rendezvényben. Abban a reményben tettük, hogy az esemény iránt a korábbi években megnyilvánult nagyfokú közönségérdeklődésből mi is profitálhatunk. Elsősorban múzeumunk megismertetését és megkedveltetését szerettük volna elérni. Ehhez képest a bevételi oldalon kínálkozó lehetőségek kiaknázása egyelőre másodlagos volt, de nem mellékes. A részvétellel kapcsolatos tapasztalatok átadásával a Postamúzeum munkatársai nagy segítségünkre voltak. Ok ugyanis kezdettől fogva szereplői ennek a rendezvénynek. E jártasságuk már a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által kiírt pályázaton való részvételünknél is kamatozott. A vágyak és a reális esélyek józan kombinációja végül 150 000 forintnyi támogatást hozott a rendezvényünk megvalósításához. Természetesen csupán ennyiből nem tudtuk volna kivitelezni a terveinket, némi önerőre is szükség volt. Programjainkat adottságaink és lehetőségeink figyelembevételével igyekeztünk összeállítani. Utólag is elmondhatjuk, jó volt az elképzelésünk, mert egyrészt sikerült megvalósítani valamennyit, másrészt nem vált egyik sem öncélúvá, a közönség tetszését és érdeklődését elnyerte. Az egyik korlátunk a hely szűkössége volt. A kiállítóterem és egy meglehetősen kicsiny előtér között osztottuk meg a programokat, részint a tér szegmentálásával, részint Tárlatvezetés és gyermekfoglalkozás a kiállítóteremben 178