Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Dósa György: A lakihegyi antifading antennarendszer
Dósa György A lakihegyi antifading antennarendszer 1933. december 2. nevezetes dátum a magyar rádiózás történetében. Ezen a napon indult meg ugyanis a Budapest I. műsorsugárzása a lakihegyi 120 kW-os nagyadóval és a 314 méteres szivar alakú antennával. Az antennarendszer felépítése és alkalmazása ma is páratlan teljesítménynek számít, hiszen az antennatorony akkor a legkorszerűbb önsugárzó rendszer volt úgy antennatechnikailag, mint különleges vasszerkezeti kialakításban. Jelen cikkben a több mint 70 éve üzembe helyezett sugárzórendszerről szeretnénk megemlékezni, kiemelve annak elektromos tulajdonságait és az antennatorony kiépítésével és szerelésével kapcsolatos munkálatokat. 1931-ben a Posta Kísérleti Állomás a hazai rádió-műsorszórásra nagy fejlesztési tervet dolgozott ki, és terjesztett elő. E tervben került kidolgozásra egy országos rádió-adóhálózat kiépítése, amely szerint a Lakihegyi Rádióállomáson egy 120 kW-os korszerű adóberendezés és egy új antennarendszer kerülne üzembe országos ellátásra, továbbá javaslatba került egy ún. országos reléhálózat (közvetítő állomások) kiépítése is. A magyar posta által készített terv elfogadásra került, a rádiótechnikai berendezéseket a Standard Villamossági Rt. szállította. A terv szerint tehát Lakihegyen egy korszerű 120 kW-os középhullámú adóberendezés telepítése történt meg, amelynek teljesítményértékmegadásánál az volt az alapelv, hogy egy új rendszerű antennával a detektoros vételi ellátottsági körzete minél nagyobb legyen. Az új adóberendezés az ez időben szokásosan alkalmazott ún. magas T-antennával nem biztosította volna a nagy távolságú vételt, ezért egy olyan antennára volt szükség, amely jelentősen nagyobb területet tud besugározni. Megjegyzem, hogy mindaddig, amíg az adó teljesítménye nem volt 20-25 kW-nál nagyobb, kedvezően lehetett alkalmazni a tetőkapacitással ellátott függőleges sugárzókat, T- vagy esetleg L-antennákat. A100 kW-os adóberendezések üzembe állásával a hatáskörzet növelésének újabb akadálya mutatkozott, a fading, ami naplemente után a sötétedés beálltával jelenik meg hangerőingadozásokkal, illetve torzításokkal. A zavarófading sajnos éppen olyan távolságoknál lépett fel, ahol nappal még jó volt a vétel. Ismeretes, hogy az antennarendszer nem csak vízszintes irányba, hanem a tér minden irányába sugároz, és a különféle 0 szögek alatt kisugárzott hullámok az ionoszféráról (E réteg) visszaverődve ismét a föld felszínére jutnak, ahol a felületi hullámokkal találkozva és az ionoszféra változásaitól függően hol fázisban összeadódnak, hol kivonódnak egymásból, ami hangerőváltozást, illetve torzítást okoz. Tehát létrejön egy ún. fadinghatár, az a távolság, ahol már kellemetlen hatások lépnek fel. Az új adóberendezés üzembe állításával az volt a fő feladat, hogy olyan nagy teljesítményű sugárzórendszer kerüljön kiépítésre, amely a fadinghatárt minél jobban kitolja. A felületi hullámok a talaj csillapító hatása által a távolsággal nagymértékben gyengülnek, míg a térhullámoknál a visszaverődési veszteségen kívül csillapítási veszteség nincs. Tehát az adó teljesítményét csak addig érdemes növelni, amíg a fadinghatáron 73
