Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Krizsákné Farkas Piroska: Évfordulók nyomában
zástól a -200fokos folyékony nitrogén elállításáig a parametrikus erősítők hűtéséhez, a takarítási és konyhai tevékenységtől a mechanikus tartalék alkatrészek legyártásáig mindent az állomás személyzete végzett. Egy űrtávközlési állomás üzemeltetése ma is sokrétű képzetséget és szaktudást igényel. Az első időkben a minimális televízió- és telefonforgalmat lebonyolító állomás nem hozott nyereséget. A nyolcvanas évek második felére azonban a televízió-átvitel már számottevő volt. Az állomás ekkor már túl volt az elsőjelentősebb upgradelésen, aminek folyamán az antenna átalakítására, a parametrikus erősítők cseréjére és a Helikon adó telepítésére került sor. A megnőtt televízió-forgalom ebben az időben utólagos elemzések szerint már szerény nyereséget is hozott. 1989-ben a Magyar Posta Vállalat szétválásakor sokáig bizonytalan és vitatott volt az űrtávközlési földi állomás helyzete. Némi Magyar Műsorszóró Vállalatnál - ma Antenna Hungária - tett kitérő után a Matávhoz kerültünk. Az 1990-es évek elején rohamosan fejlődésnek induló távközlés azonban a nemzetközi PSTN kapcsolatok bővítését is igényelte, s e főleg tengerentúli igények gyors növekedése tette szükségesé az új Intelsat födi állomások létesítését. így a telephely két 18 m átmérőjű antennával rendelkező Balaton-2A és Balaton-3A néven regisztrált Intelsat STD-A típusú űrtávközlési földi állomással bővült az 1992-93-as évek során. A BTN-02A állomás az atlanti-óceáni régió: Amerika, Afrika, Európa; a BTN-03A az indiai-óceáni régió: Európa, Afrika, Ázsia, Ausztrália irányaira épült. így szinte az egész világ elérhetővé vált. Ebben az időben az űrtávközlés tette leginkább lehetővé az áramkörök gyors és flexibilis létesítését. A forgalom növekedése 1997-ig töretlen volt, szinte évente igényelte az új állomások kapacitásának bővítését. A új állomások IDR-IBS technológiával továbbítják a PSTN trunkáramköröket - a teljesség igénye nélkül - Kanada, USA, Brazília, Dél-Afrika, Ausztrália, Japán irányába, és a sarki területeket kivéve alkalmi televízió-csatornák átvitelére van lehetőség a Föld szinte teljes területére. 1998-tól azAOR állomás TDMA terminállal bővült: jobb műholdkapacitás-kihasználással rendelkező időosztásos technológia. A kilencvenes évektől az űrtávközlési földi állomásfő profdjává a PSTN TF áramkörök továbbítása vált, a televízió-forgalom a piaci struktúrák változása, valamint a kicsit elkésett technológiaváltás miatt háttérbe szorult. A fejlesztések nagyobb kapacitása, korszerűbb berendezései kicsit elhomályosították az Iterszputnyik Űrtávközlési Földi Állomást, de a kilencvenes évek második feléig még forgalomban maradt. Az antennához vezető tápvonalak és a folyékony nitrogénnel hűtött előerősítők a műszaki épület legfelső szintjén 63