Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004

Krizsákné Farkas Piroska: Évfordulók nyomában

Kovács Sándor okleveles építészmérnök, aki 25 évvel ezelőtt az üzemi épület tervezője volt, visszaemlékezésként kérésemre az alábbi írást küldte el.

Váratlan telefonhívás, a Postamúzeum kedves munkatársnője érdeklődik, vajon én vagyok-e az a Kovács Sándor, aki a taliándörögdi létesítmény épületét terveztem. Rövid beazonosítás, majd felkérés: Irnék-e személyes visszaemlékezést a Postamúzeum közeljövőben megjelenő évkönyve számára ? Lehet erre nemet mondani ? Még akkor is, ha most teljesen más munkákon dolgozom, és vagy harminc évvel ezelőtti, bár igen kedves emlékek között kell kutatnom. Azután rátéved a szemem az asztalomon levő, levélnyomtatónak használt bronzplakettre - Kopcsányi Ottó iparművész alkotása -, s böngészem a feliratot: Űrtávközlési Földi Állomás Postai Tervező Intézet 1975. Beindul az emlékek hosszú-hosszú sora, nagyon sok örömmel, pici keserűséggel. Igen, valóban régen volt, s mégis vidáman mosolyognak a múltból kedves kollégáim, szaktervező-társaim, akikkel ezt, az akkor mindannyiunk számára új, szokatlan feladatot megoldottuk. Hogy is volt?

A Postai Tervező Intézet és a PKI Távközlésfejlesztési Intézet mikrohullámú rádiókommunikációhoz értő szakemberei már évekkel azelőtt elkezdték a vizsgálatokat és méréseket. Nemzetközi szerződések, kiválasztott telephely-alternatívák, újszerű technológiák, mint megannyi új fogalom röpködött a levegőben. Mint új csodamágusokra figyeltünk a beavatottakra mi, a „csak a magasépítéshez” értő kollégák. Ma is előttem vannak a lelkes fiatalemberek - azóta ők is megemberesedtek, vagy sajnos néhányan már az égi űrpályán figyelik a száguldó mikrohullámokat -, akik bennünket is fanatizáltak az új feladatra. Nem állhatom meg, a teljesség igénye nélkül, hogy néhányuk nevét meg ne említsem, akikkel közösen birkóztunk a közös célért: Villányi Ottó, Hegyi Gábor, Czigány Sebestyén, Kauser Alajos, Horváth István, Molnár Józsefié, Clementis Ervin, Fehérvári Zoltán, Auer Richárd, Nemes Lajos, Köteles József és még sok-sok más név, akik akkor mindennapi életem és munkám társai voltak.

Mint említettem, az ún. technológusok már régen dolgoztak a témán. Már nem emlékszem pontosan, értekezleten vagy folyosón tették fel a kérdést: Ti, építészek csak nem akartok ebből kimaradni? Vagy forduljunk külső idegen tervezőkhöz? S ti csak gyártjátok tovább a postákat, meg a központokat? Ez megint olyan kihívás, amire csak igen lehetett a válasz, még ha svájci építész munkavállalási engedélyemet áldoztam is föl érte. Akkor már 15 év postamérnöki tervezői gyakorlat állt mögöttem, így a megtisztelő felkérést örömmel, de kellő alázattal fogadtam. Most jött igazán jól a két idegen nyelvismeret - szakirodalom ugyanis csak angol és német nyelven létezett -, meg egy kicsi orosz konyhanyelv, ami a szoros szovjet kooperációhoz elengedhetetlenül szükséges volt. Vége-hosszát nem érő, sokszor hetekig tartó moszkvai és budapesti konzultációk, igen gyakran „diktátum" jelleggel, viharos repülőutak az Iljuskákkal (IL18), szálláshelyek a Kozmosz munkásszállótól az elegáns Rossziáig vagy az ódon Pekingig, megannyi személyes és hivatalos élmény. Megtanultuk, mit jelent az orosz „szicsász" a feltett kérdésekre adott 3-4 napos, meglehetősen titkolódzás válaszokból.

A terület-kiválasztásánál azonban egyértelműen kiderült, hogy mi, építészek is mennyire kellünk az optimális döntéshez. A sugárzástechnikai szempontok mellett a biológiai, élettani, kisajátítási, környezetvédelmi, geotechnikai, tájvédelmi és megközelítési kérdések is erősen befolyásolták a végén mindenki számára megfelelő-gyönyörű fekvésű, a tapolcai dombságban rejtőzködő, festői, nagy múltú település - Taliándörögd kiválasztását.

60