Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Solymosi Jánosné: Historia domus – Bélyegmúzeum, 2003–2004
a számítógép átadása után jelképesen a II. helyezést elért iskola jutalmát adta át, azaz egy Budapesti látogatást. Húsz diákot és a kísérő tanárokat október 31-én alapítványunk látta vendégül. Mivel a diákok még nem jártak Budapesten, a Posta-, illetve a Bélyegmúzeum megtekintése előtt tárlatvezetéssel egybekötött látogatást szerveztünk részükre a Parlamentbe és az Operaházba. A bélyeggyűjtés megkedveltetése érdekében a Magyarország 1000 éve bélyegképeken című kiállításunk vándorolt az év során a debreceni iskolákban. A vetélkedőt a debreceni postaigazgatósággal közösen szerveztük. Rácz Tamásné igazgató asszony köszönőlevele szerint a vetélkedőt mind a diákok, mind a pedagógusok sikeresnek ítélték. Elértük közös célunkat, hogy a diákok megismerték Soó Rezsőt mint példaképet, továbbá megszerették a bélyegeket. Ezzel talán sikerült közelebb vinnünk a bélyegek világát ehhez a korosztályhoz. A Soó Rezső emlékére szervezett centenáriumi eseménysorozat ismertetése után az azzal párhuzamosan és az azt követően szervezett bélyegmúzeumi történésekre térek át. Január 18-án elkezdődött a Múzeumi beszélgetések 2003. évi programsorozata. Az alábbi témakörök iránt érdeklődők látogatták a rendezvénysorozatot. Január 18. Czirók Dénes Kocsiposta története, viteldíj rendszere 1750-1850 Január 18. Dr. Pemetczki László A 20. századvég terméke az automata bélyeg Február 15. Gulyás László Illeték- és okmánybélyegek Február 15. Glatz István Tengerentúli bélyegkülönlegességek Március 22. Dr. Lovász András Színes krajcárosok vésetjavításai Március 22. Dr. Molnár László Filatélia és kutatás Április 19. Novotny Erzsébet A bélyeggyártás új módszerei Április 19. Dudás László Találkozás a grafikusművésszel, a bélyegkép-készítés titkai Május 24. Horváth József Bér Andor előfutárlevelei Szeptember 20. Fülöp Sándor Tengeralattjáró-posta Szeptember 20. Kovács Gergelyné Postamúzeumi gyűjtemények bemutatása Október 18. Vass István Nyomdai rendellenességek a magyar bélyegeken Október 18. Gulyás László Hírlap-, illetve hírlap-illetékbélyegek November 22. Visnyovszki Gábor Válogatott érdekességek a magyar filatéliában November 22. Király Tibor Az 1921-es nyugat-magyarországi kiadások különlegességei December 20. Dr. Rill Attila Gondolatok a díjjegyes-kivágásokról December 20. Ürmös Lóránt Képeslapgyűjtés Január 24-én Vertei József a bélyegtervező grafikus című emlékalbum bemutatója volt múzeumunkban. A könyvet a közönség figyelmébe dr. Keresztes Péter, a Magyar Posta Rt. általános vezérigazgató-helyettese és Wehner Tibor művészettörténész, a könyv tanulmányának szerzője ajánlotta. Múzeumunk az emlékalbum bemutatásán túl annak létrejöttéhez is segítséget nyújtott. Február 19-én a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Műtárgyvédelem és Európa Uniós csatlakozásunk címmel szervezett konferenciát a felmerülő kérdések új szabályozásáról. A konzultációra Nikodém Gabriella és jelen sorok írója kapott meghívást. 24