Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Pataki Klára: 120 éves a Postamúzeum gyűjteménye
a múzeumi séta különösebb hatással nincs, ritkán írnak be, esetleg csak a többiek hatására, például egy iskolai csoport tagjaként. Az elégedetlenek, akik általában várakozásaikon alulinak találták a múzeumot, illetve akik egy bizonyos jelenségre hívnák fel a figyelmet, vagy beírás nélkül távoznak, vagy tényleg beírják elégedetlenségüket. Személyes érzéseik vagy családi kötődéseik miatt különösen sokan eleve postabarátok. A látogatók egy részét általában az épület maga és a lépcsőháztól a múzeumi termeinkig a freskók, a bútorzat, a múlt század eleji hangulat varázsolja el. Ez érthető, hiszen legtöbben már csak életkoruk miatt sem találkozhattak nagypolgári lakásokkal, épületbelsőkkel eredeti funkciójukban, szépségükben. Rácsodálkoznak a kandallókra, csillárokra és faburkolatokra éppen úgy, mint ahogy érdeklődéssel nézik a lépcsőházban a sárgarézkorlátokat, illetve a lépcsőházi szőnyeget valaha lefogó ugyancsak sárgarézből készült karikákat. Ezek is a múzeum fenntartóinak sokéves anyagi ráfordításait, gondosságát dicsérik, örülünk, hogy ezekkel is gyarapíthatjuk látogatóink élményeit. Vendégeink közül sokan egy-egy kis részletre, emléktárgyra figyelnek föl, mások az időszakos kiállítások tematikáját dicsérik, gondosan olvasgatva a leírásokat. A múzeumi tárlatvezetéssel, a feliratokon és általános tudnivalókon felüli barátságos tájékoztatással elégedettek nemcsak a magyarul tudó látogatók, hanem már a német, angol nyelven beszélők is. Mind többen szorgalmazzák a francia nyelv használatát is. Az Európai Unió bővítése, így a mi belépésünk is jól érzékelhetően növelte a külföldi látogatók számát. Csak reméljük, hogy a magyarok is mind többen ismerkednek az európai múzeumokkal. Különös gonddal foglalkozunk a csoportos látogatókkal, minden korosztályból. Érdeklődők, kedvesek; megelégedettségüknek örülünk, hiszen ők a gyakorlottabb múzeumlátogatók közé tartoznak, feltehetően bőséges összehasonlítási alapjuk van. Ez nem egészen igaz, hiszen különös gonddal foglalkozunk mindenkivel, akár egyetlen látogatót is végigkalauzolva a termeken. Hiszen mi is hasonló fogadtatást szeretnénk minden tárlaton, múzeumban, ezt természetesnek kell tekintenünk. Múzeumunk jellege, mérete már eleve otthonos, családias légkört áraszt, többen utalnak erre, s valóban, ez a meghittség megkönnyíti az ismerkedést a legidegenebbnek tűnő tárgyakkal, gondolatokkal is. A posta éppen ezekben az években nagy változáson megy át, és családias jellege bizony eltűnőben van. Jólesők azok az aggódó bejegyzések, amelyek - az újsághírek ismeretében - az épület, a múzeum jövőjével kapcsolatosak. íróik velünk együtt remélik, múzeumunk itt folytathatja a jövőben is munkáját. A 120 éves jubileumra készülve, ha pontosan ennyi írást nem is sorakoztattam föl, remélem, eleget ahhoz, hogy ennyiféle gondolatot fölvethessek. Eleget ahhoz, hogy láthassuk: látogatóink szívesen jönnek hozzánk, s mi szívesen fogadjuk őket. Mi mást kívánhatnánk: ebben az évben is itt fogadhassunk minél több vendéget. Nemcsak vendégeink szólnak elismerően a múzeumról és munkatársairól. A teremőrök, a hosztesz és mindazok, akik rajtuk kívül esetenként kalauzolják a látogatókat, örömmel és szeretettel nyilatkoznak róluk. Beszámolóik szerint szinte kizárólag csak sikerélményeik vannak a látogatókkal való találkozásokban, kellemetlenkedő vendéggel csak elvétve találkoznak. Ez a jó érzés napról napra megerősíti munkatársaink törekvését a 244
