Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004

Solymosi Jánosné: Historia domus – Bélyegmúzeum, 2003–2004

Solymosi Jánosné História domus - Bélyegmúzeum, 2003-2004 A 2003-as év meghatározó eseménysorozata a dr. dr. h. c. Béréi Soó Rezső akadémikus, kétszeres Kossuth-díjas botanikus születésének 100. évfordulóját ünneplő emlékév szer­vezése volt, amelynek előkészítése már az előző esztendőben megkezdődött. Február 12-én Debrecenben a Déri Múzeum dísztermében dr. Keresztes Péter, a Ma­gyar Posta Rt. általános vezérigazgató-helyettese és Borbély Imre, a Debreceni Egyetem dékánja ünnepélyes keretek között forgalomba helyezte a magyar posta által kiadott Jeles magyarok bélyegsort, benne a Soó Rezső emlékbélyeget. Ugyanitt került meghirdetésre a debreceni általános iskolák részére a Ki tud többet Soó Rezsőről című háromfordulós ifjúsági vetélkedő a kétszeres Kossuth-díjas akadémikus, Debrecen város díszpolgára, az egyetem díszdoktora és a jeles filatelista tiszteletére. A részt vevő diákok feladata volt felkutatni, összegyűjteni és listába rendezni a Soó Rezső életével, munkásságával kap­csolatos debreceni emlékhelyeket és relikviákat. Május 9-én, a madarak és fák napján a Nagyerdei Kultúrparkban került sor a vetélkedő első fordulójának eredményhirdetésére és a második forduló megindítására, amely ma­gyar bélyegekkel kapcsolatos kérdések megoldása volt. Múzeumunk - mint a hagyaték és Soó Rezső nyughelyének gondozója - július 17-én a lejárt sírhely 25 évre szóló megvál­tása iránt intézkedett. Augusztus 1-jén a Farkasréti temetőben szerveztünk koszorúzási ünnepséget, ahol a tisztelet és az emlékezés virágait helyezték el: az MTA, a tanítványok, a Debreceni Egyetem, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Természettudományi Múze­um, a Déri Múzeum, valamint a Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány képviselői. A koszorúzást követően a Mindenszentek templomban dr. Szederkényi Károly plébános úr emlékező szavai után Sirák Péter orgonaművész, a templom új, olasz típusú orgonájának készítője adott hangversenyt Soó Rezső emlékére. Szeptember 16-án a Debreceni Lycium Kör kérésére Magyarország természeti értékei bélyegképeken címmel a magyar nemzeti parkok területén élő védett állat- és növényfajo­kat mutattuk be a Diószegi Sámuel Erdei Művelődési Ház kiállítótermében. A kiállítást meghitt ünnepség keretében dr. Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója nyi­tott meg, aki szívhez és észhez szólóan hívta fel a diákok figyelmét természeti értékeink védelmére. A megnyitót követően került sor a vetélkedő második fordulójának eredmény- hirdetésére és a harmadik, utolsó forduló meghirdetésére, amelyet Haja Mária, a debrece­ni postaigazgatóság igazgatóhelyettese ismertetett: az utolsó fordulóban bélyegtervezésre kérte fel a továbbjutott iskolák diákjait. A kiállítás idején az iskolák részére a vetélkedőhöz kapcsolódó foglalkozásokat dr. Tábori Hajnalka, az oktatóközpont vezetője szervezett. A Debreceni Egyetem Természettudományi Kara, a Déri Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és a Bélyegmúzeum Soó Rezső-emlékkiállítást rendezett a Debreceni Egyetem könyvtári kiállítótermében, amelyet dr. Nagy János rektor és dr. Borbély Imre dékán nyi­tott meg szeptember 22-én. A megnyitó után a kiállítást készítők koszorúkat helyeztek el a Füvészkertben lévő Soó-szobomál. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom