Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Nikodém Gabriella: A Poppovits-gyűjtemény
ben átadott 1000 ív, amely Poppovits tulajdonába került. Némi információt ezzel kapcsolatban a melléklet pótmegjegyzése szolgáltat, amely szerint Poppovits a csere alkalmával 100 ívet vett csak át, a további 900 ívet számára megőrzik. Egy későbbi, a 48643/917. számú ügyirat arról tájékoztat, hogy 1917. március 22-én Poppovits még 200 ívet, majd június 23-án az összes többit is magához vette. Az ügyirat információja szerint „ Poppovits most safe depositot bérelt, és levéljegyeit ott kívánja elhelyezni, miért is a tulajdonát képezőfent említett postabélyegek kiszolgáltatását kéri”. Megjegyzi, hogy mivel Poppovits a 63495/916. számú irat II. mellékletében megállapított hiányt nem pótolta, végső elszámolásnál az 50:35 filléres tévnyomatból 5 ívvel kevesebbet adtak ki neki. A másik érdekesség a lista első lapjának utolsó sorában említett „1913. évi 5 fdl francojegy (60 fill színével)”. Létezik talán egy olyan bélyeg, amelyről eddig senki nem tudott? Kedves gyűjtőtársak, nézzék át újra alaposan gyűjteményeiket különös tekintettel az eddig esetleg színváltozatnak tekintett 1913-as 5 filléresekre, hátha előkerül belőle pár darab! De térjünk vissza eredeti tárgyunkhoz, és tekintsük át a második ügylettel kapcsolatos tényeket is. Két évvel a csere lebonyolítása és a megállapodás életbelépése után, annak lejárta előtt 5 hónappal az 1918. április 3-án kelt 27338/1918. számú ügyirat tárgya: Poppovits Mirkó kereskedelmi tanácsos újabb magyar bélyeggyűjteményét megvételre ajánlja. Az ügyirat mellékletei a március 14-én datált beadvány és a felajánlott gyűjtemény leltára. A leltárt Klimes Károly vette fel, eszerint az anyag 86 kiállítólapon feldolgozott bélyegeket, levelezőlapokat, valamint magyar bélyegek rajzait, terveit tartalmazza, amelyekért Poppovits 150 961 K 80 fillér értékben kér csereanyagot. Az ügyirat megállapítja, hogy „a bélyeggyűjtemény a leltár 27-ik tétele alatt felsorolt levelezőlap, továbbá a 71-86-ik tétel alatt felsorolt rajzok kivételével nem tartalmaz semmi olyasmit, amiből, ha nem is teljesen ugyanolyan, de hasonló példányok csekélyebb mennyiségben vagy más színben stb. a Poppovitstól 1916. szeptember 25-én megvett gyűjteményben meg nem volnának”. Az iratlap jobb oldalán rögzített megjegyzés arról tanúskodik, hogy az említett rajzokat megvizsgáltatták az Állami Nyomda igazgatójával, aki „azt mondta, hogy van közte valódi, eredeti darab, így többek között a 76-ik kartonon [lévő] rajzban határozottan Haschke Fér. volt állami nyomdai rézmetsző és tervező-rajzoló munkáját ismeri fel”. Az utolsó bekezdés így fogalmaz: „ Tekintettel arra, hogy a gyűjteményre szorosan véve szükségünk nincsen, és hogy annak ára rendkívül magas, tekintettel továbbá arra is, hogy Poppovits abbéli kívánsága, hogy a forgalmon kívül helyezett francójegyek egyes válfajaiból teljes készletünket közöljük, egyáltalán nem teljesíthető, mert ezzel kiszolgáltatnánk magunkat spekulációjának: a gyűjteményt nem ajánljuk megvételre. ” Az ügyirat záradéka a következőképpen intézkedik: „Helyettes Államtitkár Úr Ő Méltósága az ügyosztály véleményét osztja, és javaslatához hozzájárulni méltóztatott, miért is beadványos ajánlatával elutasítandó. Poppovits megfelelő értesítése végett a K. u. rovaton történik intézkedés. ” A Kiadás után rovaton a következő feljegyzés szerepel: „ 1. V/2. ü. o. beadványos megfelelő értesítése végett. ” Majd: „Megtörtént 1918. V. 17-én. A leltár 71-86 tétele alatt felsorolt rajzokat és tervezeteket (16 db kartonlapon), amelyeket Poppovits megtekintésre nekem átadott, nevezettnek 918. V. 17-én személyesen visszaadtam. Klimes. ” Az állásfoglalás elég világos és egyértelmű, vajon miért változott meg később? Az ügyirat ugyanezen a számon iktatott folytatását, amelynek fejlécén kézírással „Magyar 166
