Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002

Bartók Ibolya: Dr. Forster Károly beszámolója az 1939. évi postakongresszusról

Napokig sétálhatunk a belső városrészek palotái, felhőkarcolói közt, a végén mindig fáradtan sóhajtunk fel, hol van itt egy olyan örökre felejthetetlen kép, mint a budapesti Duna-part, vagy a párizsi Palace de la Concorde.

Ha a belvárost és a környező részeket elhagyjuk, néhány ezres házszám után megkezdődik a földszintes házak végtelen sora. A végtelen szót majdnem szó szerint kell érteni, ha ugyanis valaki a főútvonalakon gyalogszerrel végig akarna sétálni, bizony hamarosan lemondana erről az élvezetről. Gondoljunk arra, hogy például a Rivadavia nevű utca 16 km hosszú. Még autóbusszal is elég végigutazni. A nagy forgalom miatt ugyanis Buenos Airesben is nehézkes lett a közlekedés. A Buenos Aires-i forgalom tényleg felülmúl minden képzeletet. Igaz, több mint 60 000 magánautó, 130 000 taxi és több mint 100 000 autóbusz és teherautó szaladgál, rohan az utcákon, mégpedig a legtöbb helyen közlekedési rendőr vagy jelzőlámpa nélkül. Bizony eleinte mi, elkényeztetett európaiak alig mertünk az egyik oldalról a másikra átmenni. Később azonban az ember megszokja a rendszertelenséget. Egyszer s mindenkorra Istennek ajánlva lelkét követi a Buenos Aires-iek példáját, akik össze-vissza szaladgálnak a legforgalmasabb utcákon is. Azt azonban, hogy mennyi a napi elgázolás száma, nem mertem megkérdezni. Szerencse, hogy az utóbbi időben néhány hosszú földalatti villamosvasút segített a közlekedésen. Itt kell megemlékeznem az ún. kollektívokról is, a kitűnő Buenos Aires-i közlekedési specialitásról. Körülbelül tíz évvel ezelőtt a város 10 000 magánautó-tulajdonosnak megengedte, hogy autóját kis autóbusszá alakítsa át. Hosszában és keresztben 8-10 üléssel ez a gyors, fürge és főként hihetetlen olcsó, a taxi és az autóbusz kombinációjából előállt közlekedési eszköz igen nagy népszerűségre tett szert Buenos Airesben. Majdnem percenként járják az egyes útvonalakat. Igaz, hogy mindig zsúfoltak, és az ülések sem a kövér emberek számára készültek, de az argentinok bohémsége és vidámsága ilyesmin nem akad fenn.

Ha nincs is festői képe és speciális jellege Buenos Airesnek, mégis lépten-nyomon érezhettük a városban, hogy egy gyorsan gazdagodó, fiatal erejének teljét érző nép fővárosában járunk. Nem csak a szédítő forgalom, amiről már megemlékeztem, hanem az üzletek ragyogása is ezt mutatja. Európa minden országa ontja ide ipartermékeit. A magyarharisnyák, selymek éppúgy itt vannak, mint Párizs és London divatkereskedőinek és illatszercégeinek legfrissebb alkotásai. Az ékszerüzletek túl nagy száma szintén a gazdagság, éspedig a hirtelen meggazdagodási lehetőség egyik jele. Meg kell említenem egy speciális Buenos Aires-i üzletet is. Ez a borbély és cipőtisztító egységes üzem, amely a legelterjedtebb üzletág egész Buenos Airesben. A hatalmas csillogó helyiségű, 40-50 fővel dolgozó üzemektől a csak 5-6 létszámú kis üzletig mindegyikből minden utcában bőségesen, mondhatni minden lépésre találhatunk igényünknek megfelelőt. Buenos Airesben tán senki sem tisztíttatja otthon a cipőjét. Nem! Mindenkinek megvan a maga törzsüzlete, ahol a cipőjét a modern technika és vegytan segítségével tüneményesen fényessé teszik. Kényelmes, sok helyen aranyozott fotőjben ül az argentin vagy a külföldi, aki hamarosan rájön arra, hogy a bontanhoz28 hozzátartozik a naponta legalább két-há- romszori cipőtisztítás is. A művész előkelő mozdulatokkal megtisztítja a cipőt a rajta lévő porszemektől. A többtucatnyi folyadékos és kenőcsös tartályból úgy válogatja ki a meg28 Bonton: illem, divat, közszokás.

134