Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002

Kovács Adrienn: Zeppelinek a légiposta szolgálatában

is fog kerülni. ”6 Tehát, ami a kényelmet és a technikai fejlettséget illeti, a léghajók igye­keztek a kor követelményeinek és az utasok igényeinek megfelelni. Az utolsó léghajó 1936. március 30-án szállt fel Friedrichshafenből, mivel a használatba állított új reptérrel Frankfurt am Main vette át a központi léghajó-leszállópálya szerepét. Az LZ127 Gráf Zeppelin Magyarországon A magyarországi körrepülésen a Bélyegmúzeum címére feladott levél, 1931 A magyar légipostának mindig is nemzetközi viszonylatban volt inkább jelentősége, külö­nösen a tengerentúlra szállított küldemények esetében. A légijáratokat repülőgépekkel, al­kalmi esetekben léghajókkal tartották fenn. Magyarországon a trianoni szerződés repülési tilalmának feloldása után az 1923-ban alakult Magyar Légiforgalmi Rt. (MÁLÉRT) bonyo­lította a légi hírközlési rendszert, de az ország emellett az áthaladó légipostajáratokba is be volt kapcsolódva. így a zeppelines utazás és postai szállítás se kerülte el az országot. Az emlékezetes esemény 1931. március 28. és 30. között zajlott, melynek során az LZ 127 Gráf Zeppelin léghajó Magyarországra látogatott. 1931. március 29-én Budapestre 6 Magyar Posta. 1931. 5. évf. 1. sz. 35. p. 195

Next

/
Oldalképek
Tartalom