Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002
Krammer Károly: Pályafutásom a magyar királyi postán
Hé, hé! - kiáltotta Makó. Megbecsüld magad, ha mellettem ülsz! A fejedbe szállt az Arany-Bulla? Nem is németbe való az! És még te mersz kezet emelni énrám? Úgy a falhoz csaplak, hogy bicskával kaparnak le onnan!* Eloltalak mint a gyertyát!* Szilencium, szilencium! - kiáltották az ajtó felől. Ott egy magas termetű, ősz papi ember lépett be. Ányos kanonok, az ordáliák15 jegyzője. Csend és békesség! - szólt. A püspök úr jön a király hírnökével, aki üzenetet hoz számunkra. Fogadjátok őket tisztelettel! Általános kijózanodás és csend lett hamarosan. A király küldötte tudtul adta, hogy ura elhatározásából a keresztes hadjárat, amely belső bajok miatt többször elhalasztatott, most okvetlen meg lesz indítva. Gyülekezés Szent Bertalan napján Spalatóban. A király reméli, és elvárja, hogy a bihari vitézek pontosan, kellő számban és jól felszerelve ott legyenek. Megyünk! Megyünk! Ott leszünk mind! - hangzott a teremben az általános válasz. Haladt a bihariak lovascsapata - gyalog csak a kutya jár, mondták akkor - az Alföldön át déli irányba. Velük persze Makó úr is fegyvernek apródjával. A püspök jóvoltából jól fel volt szerelve. Három jó paripát választott ki magának. Egy szép csillagos sötét pejt saját maga részére, egy-egy jó szürkét apródjának és vezetéklónak a bagázsiát hordani. A rekkenő hőségben a lovakat kímélendő csak pitymallattól délig tartott a lovaglás, aztán pihenés. A Szerémségben Makó hátra maradt, mert ott nagyszerű borok voltak és hozzá szíves vendéglátás. Mire Spalatóba ő is beért, a város dugig volt keresztesekkel, ott a falon belül többé nem volt hely. De talált ő magának való szállást kint a tengerparton levő Osteria della rana roccában, vagyis a varangyos békához címzett kocsmában. Megjöttek a velencei gályák, és a király elrendelte a behajózást. Az elindulás előtti estén Makónak vendégei jöttek a Rana roccába. Szent János vitézei, hogy megbéküljenek, mert a Szentföldre nem szabad haraggal elindulni. Fogyott a piros dalmás bor, és szent lett a barátság. Végül pedig a németek az asztal alá itták a szegény jó lovagot. Apródja reggel korán felkelt, és amikor a lovakat rendben hagyta, kíváncsian nézte a behajózást. Nagy pallókat raktak a parthoz vont gályákra. A lovak fejére ruhát tettek, hogy ne ijedezzenek, és úgy vezették őket a hajóra. Egyik a másik után megtelt, felszedte vasmacskáit, és tovább evezett. Az apród ekkor ijedten vette észre, hogy már nem sok hajó van hátra, és gazdája még alszik. Keresi ágyában, de nincs ott. Megtalálja az irodában az asztal alatt tökrészegen. Próbálja felkölteni, de nem mozdul. Ekkor egy nagy veder hideg vízzel leönti, az sem elég. Utána egy másodikkal is. A lovag a hideg vizet soha ki nem állhatta, most is ellenséges cselekedetnek érezte, és felébredt. Hallván a rémhírt, kapkodva felkészült, és vágtat a gályák felé. De már az utolsóra került a sor. Kiált, integet, de hasztalan, elszedik a pallót, a gálya elindul. Ekkor bolondfővel nekiugrat a tengernek, de lovának több esze volt, és amikor a víz a szügyéig ért, megállt, nem mozdult. Makó sarkantyút ad neki, ekkor a Pejkó felágaskodik, és lovasa a vízbe pottyan. Nagy hahota, csúfolódás hallatszik a távozó gályákról. Makó kievickél a vízből, és öklét rázva visszakiált: Megálljotok canis mater! Azért is elmegyek! Megmutatom, hogy mégis ott leszek! Rendbe szedi magát, és egy szál apróddal nekivág a Balkánnak. Többheti viszontagságos és kalandos utazás után bevergődik Bizáncba. Ott a kereskedőktől megtudja, hogy a magyar keresztes had nem sokat végzett, hiszen lóháton sem 15 Ordália: istenítélet, középkori bizonyító eljárás. 151
