Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002
Krammer Károly: Pályafutásom a magyar királyi postán
Engedelmet kérek - feleltem, és felmutattam a rendeletet én ebből nem engedhetek. Akkor lekézbesítem én! - felelt főnököm. Odaadtam a kézbesítőkönyvet, ő odaírta az X után nevét mint névíró. Ez nem elég - mondtam -, tessék odaírni, hogy kézbesítette Wallasek. Azt is beírta. Mi lesz belőled, ha már most is ilyen pedáns vagy? - kérdi tőlem. Annyi bizonyos - feleltem -, hogy én szívességből nem veszek magamra felelősséget nem 30 vagy 40 000forintért, hanem 3 vagy 4-ért sem. Jött aztán arovancsolás. Pontosan minden hó 24-én délelőtt 10 órakor jött Vénei bácsi hóna alatt a rovancsolási könyvvel. Keresztények sírjatok! - mondta mindenkor. Vele jött Schindler Dolfi, a számtiszt. O vette fel a rovancsot, olvasta meg a pénzt, a főnök csak aláírásával működött közre. Az első rovancsolásnál 6 forint hiányt állapítottak meg ter- hemre. Nem lehet - feleltem -, az én pénztáram fillérig egyezik, és felmutattam egyenlegemet és az előző esti zárlatot. Hát ez már megint micsoda felesleges irkafirka? - kérdi főnököm. Ha ezt meglátja valaki az igazgatóságtól, elrendelik vezetését. így nehezítitek meg ti magatok a szolgálatot. Csak fizesd be szépen azt a pár forintot, ez az ilyen nehéz osztálynál könnyen előfordulhat. Nem fizetek egy krajcárt sem - feleltem -, a hibának a rovancsolási műveletben kell lennie. Schindler elém dobta a rovancsolási műveletet: Hát keresd meg! Tessék megvárni! — feleltem. Pár perc múlva meg is volt. Dolfi bátyám egy 6- tal végződő számot hibásan 0-val vitt át. Wallasek, hogy össze ne szólalkozzunk, így szólt: Na jól van, jól van, minden rendben van. Most aztán egy-kettő gyertek be egy stampedlire hozzám! És szent volt a béke. A kartársi együttérzésről és a jó Tikos Sanyiról A tisztviselők közötti jó egyetértés fenntartására szolgált nyáron át a kuglizás. Az egész postaigazgatóság, számosztály, pénztár, városi posta és Újváros (Siket és Traoérsz) minden pénteken délután 5 és 8 között kint volt a Schenker kocsmája melletti kertben, ahol zavartalanul voltunk, jó kuglipálya és jó bor volt. Csak az volt kellemetlen, hogy este a sáros, piszkos nagy piacon át kellett hazamennünk. Kerestünk tehát jobb helyet, és felfedeztük Kargert. Az úgy történt, hogy egy nyári délután Csécsy, Kiss Pista, Makray, meg én kimentünk a szőlők közé sétálni. Hazajövet megszomjaztunk. A Nagykút utca végén, egy hosszú palánk bejáró kiskapuja felett butélia volt kipingálva, és kugli dübörgése hallatszott. Bementünk, de csak gyermekek dobálóztak ott. Egy magas szőkeszakállas fiatalember jött elő, és bemutatkozott, ő Karger asztalosmester, és itt saját termésű borát méri ki. Kérdésünkre, hogy kaphatunk-e valami harapnivalót, azt felelte, hogy hozat ő inasával a városból, mert ők még kezdők. Kértük, hogy felesége készítsen nekünk fokhagymás és zsíros pirítós kenyeret, az hamar meglesz. Meg is csinálta, és jónak találtuk azt is, a bort is, a kuglipályát is. Megegyeztünk Kargerrel, hogy a péntek délutánt tartsa fenn nekünk, akkor kijövünk legalább húszán, de készítsen hideg ennivalót is. Azontúl odajártunk, és jól éreztük magunkat. Nemsokára a bírósági tisztviselők a csütörtök délutánt, majd a reáltanárok a szerdai, a várbeli továbbszolgáló őrmesterek a szombat délutánt foglalták le. Karger bormérése fellendült, pár év alatt úgy megtollasodott, hogy a közeli Orlandi-féle szőlőt megvehette. Ott szép nyári mulatóhelyet rendezett be, és idővel gazdag, tekintélyes polgár lett. 148
