Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002
Bartók Ibolya: Dr. Forster Károly beszámolója az 1939. évi postakongresszusról
ni. Ezért kénytelenek voltunk csak egy ún. óhajt előterjeszteni, amely azt a kívánságot fejezte ki, hogy a zárlatokat és az egyenként átszállított küldeményeket az igazgatások a postaszerződésben megállapított esetektől eltekintve semmiféle ellenőrzésnek, cenzúrának ne vessék alá. A kongresszus ezt el is fogadta, de mindnyájan éreztük, hogy háború esetén a nagyhatalmak ezt a pium desideriumot24 nem igen fogják figyelembe venni, ha az ellenség vagy valamely semleges állam postazsákja a kezükbe kerül. Ezt az aggodalmat az azóta kitört háború igazolta. A másik politikai kérdés sokkal súlyosabb volt. Ennek megvilágítását azzal kell kezdenem, hogy a kongresszus légköre az egyesület fennállása óta tán még sohasem volt olyan nyomasztó, mint Buenos Airesben. A közép-európai események, Ausztria és Csehszlovákia megszállása a végsőkig kiélezték a viszonyt Németország és a többi nagyhatalom között. Ez a feszültség a kongresszus végéig tartott, amikor is az ellenségeskedés teljes szakításban robban ki. A szakítás közvetlen oka az a kérdés volt, hogy Csehszlovákia neve benne maradjon-e a tagok neveit felsoroló szerződésben és egyezményekben. Amikor Csehszlovákia képviselői 1939. február végén hajóra szálltak, zsebükben a Benes köztársasági elnök által aláírt felhatalmazással és a Csehszlovák Nemzeti Bank csekkjével, még Csehszlovákia fennállott. Mire azonban március vége felé megérkeztek Argentínába, Benes25 már megszűnt elnök lenni, és a csehszlovák csekket sehol sem váltották be. A két kiküldött rendkívül nehéz helyzetben volt. Eleinte ide-oda kapkodtak, végül azonban a német követségre mentek, ahol a Nemzetközi Iroda igazgatóságához egy olyan írást intéztek, amely szerint a hazai események miatt nem látták szükségesnek a Buenos Airesben való maradásukat. A kongresszus megnyitásán még felolvasták Csehszlovákia két bejelentett delegátusának nevét, de azután mindenki hallgatott az ügyről, legalábbis hivatalosan. Közben a bizottságok sorra letárgyalták a szerződést és a mellékegyezményeket éspedig úgy, hogy a bevezető rész változatlanul hagyta a Csehszlovák nevet. A német delegáció, amely e kérdésben a kulisszák mögött állandó tárgyalásokat folytatott az argentinokkal, nevezetesen az argentin postavezérigazgatóval és a külügyminiszterrel, nem adott be javaslatot a csehszlovák név törlésére. El kell ismerni, hogy a német delegáció nagyon nehéz helyzetben volt. Ha a kérdést a tárgyalás közben veti fel, az érdemleges vita megszakad, és az is nyilvánvaló volt, hogy egy esetleges szavazás során Németország a magyar, az olasz és esetleg a spanyol delegáción kívül más állam támogatására nem számíthat. Célszerűbbnek látták tehát a kérdést csak ülésen kívül tárgyalni. A bizottsági ülések közben befejeződtek. Az eset német tragikumához tartozott még, hogy a német delegáció vezetője a 3. bizottság elnöke volt, és így ő hirdette ki, hogy a bizottság az utalvány, hírlap, átutalási és megbízási egyezményt elfogadta, mégpedig a változatlan kairói bevezetéssel. A helyzet rendkívül feszült volt, különböző megoldási módok röpködtek a levegőben. Elfogadásra azonban nem találtak, pedig egy utolsó pillanatokban felvetett javaslat már majdnem megoldotta a kérdést. A javaslat azt célozta, hogy a német és a hozzájuk csatlakozó delegációk azzal a fenntartással írják alá a szerződést, hogy az aláírásuk nem jelenti a csehszlovák államra vonatkozóan vallott jogi ál24 Pium desiderium (e. pium dezidérium): jámbor óhaj. 25 Eduard Beneá (1884-1948): csehszlovák politikus, külügyminiszter (1918-1920), miniszterelnök (1921— 1922), államelnök (1935-1938 és 1945-1948). 131
