Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2001

Dr. báró Szalay Gábor: Előadás a VIII. Egyetemes Postakongresszusról

Amilyen élénk a város hétköznap, olyan kihalt vasárnap. Ekkor - nyáron legalább, amíg mi ott voltunk - mindenki kirándul a környékre: a különféle vonatok, villamosok, propellerek, autók, pöfögő motorbiciklik, kerékpárok ezrével viszik ki az embereket és a családokat, akik magukkal viszik egész napi élelmüket, és élvezik a szabad természetet, kék eget, zöld erdőt. Megélénkül a szigettenger is, és azt a zajos motorcsónakok meg a karcsú jachtok raja lepi el. Apartokon mindenütt ott lobogtatja a szellő a sárgakeresztes kék svéd lobogót, amelyet imádnak, s amelynek színei, mint mondják, a svéd ég és a nap színeit jelképezik. A hajókázók gyerekes jókedvvel élvezik ki a szabadnap gyönyöreit, s a találkozó hajókról s partokról víg kendőlobogtatással és kiáltásokkal üdvözlik egymást.

Mi is csináltunk szabad vasárnapokon egy-két kirándulást a közeli környékre; így el- hajókáztunk Waxholmba, amelynek szorosa mélyebb járatú tengeri hajók számára Stockholm kulcsa a nyűt tenger felől. Egy most már hadászati szempontból nem számottevő erőd emelkedik a tenger partján, amelyről mondják, hogy látása a kettő közül az egyik alkalom volt, amikor Moltkét, a nagy német hadvezért mosolyogni látták. Máskor az egész kongresszussal külön hajón - egy kis körutat téve a szigettengerben - kimentünk Saltsjöbadenbe, a stockholmiak kedvenc divatos fürdőhelyére. Volt ott séta a jól gondozott utakon, fürdés a tengerben, vacsora, zene, tánc; de a legszebb volt, midőn éjféltájt hajónkon visszamenve a szűk csatorna mindkét oldalán az egyes villák szebbnél szebben voltak kivilágítva lampionokkal; tűzijáték, rakéták sistergése, óriás hurrázás üdvözölt mindenfelé. A hajónk sem maradt adós az üdvözlés viszonzásával; az egyik igen temperamentumos fiatal francia delegátus a hajó orránál állva különösen fáradhatatlan volt az ott szokásos négyszeres hurrázásban, s így nem csoda, hogy másnap teljesen berekedve láttam viszont.

Egy másik vasárnapon a közeli Uppsalába, a híres egyetemi városba rándultunk ki. Csendeske kis város, amelynek diáksága ad életet. A kormányzó palotájából, ahol fogadták a kiránduló csoportot, remek kilátás nyűik nemcsak a városra, hanem környékére is; ott mutatták Ó-Uppsalát, ahol több mint 1200 év előtt a svéd királyság megalapíttatott, a dombot, ahol a királyválasztások folytak, s amelyről a királyok a régi időben az összegyűlt néphez szóltak. A dómon kívül, amely a legrégibb és legnagyobb templom Svédországban, s amely kissé erősen és nem egészen szerencsés kézzel van. restaurálva, a legfőbb érdekessége a városnak a XV. században alapított egyetem, amelyen sok magyar teológus tanult még a legutóbbi időkig is. A társaságot több csoportban egyetemi hallgatók vezették körül. Minket Moosberg úr kalauzolt, aki meglepetésünkre néhány magyar szóval köszöntött, a filozófiai fakultás hallgatója, és a finnugor nyelveket tanulja. Két év előtt Budapesten is járt, kedves készséggel kalauzolt az épületben, amely egyébként új (a múlt század végén épült), s megmutatta a félkör alakú szép, de rossz akusztikájú aulát, s a kari üléstermeket néhány jó arcképpel. Láttuk a könyvtárat is, a Carolina redivivat, amelyben pompásan felszerelt terem áll a kutatók rendelkezésére, mindegyik külön kis dolgozóasztalt, könyvpolcot kap, azon otthonosan rendezkedhetik be, és háborítatlanul folytathatja munkásságát. Gazdag gyűjteményét láttuk az inkunábulumoknak, kéziratoknak, kódexeknek; legfőbb kincse azonban a Codex argenteus, a 4 evangéliumnak Ulfilas püspök által való fordítása, a IV. század második feléből, vörös pergamenre ezüst betűkkel írva, színezüst kötésben, amelyet a harmincéves háborúban Prágában zsákmányoltak, s úgy került aztán Svédországba. Akkor nem a cseh rabolt, hanem tőle zsákmányoltak valamit!

93