Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1999-2000
Dr. Pásztory Tamás: Visszatekintés az alapítvány 10 évére
Mint azon kevesek egyike, aki korábban is közelről ismertem a múzeumok munkáját, s az elmúlt tíz év során is figyelemmel kísértem, elmondhatom, hogy meg kellett küzdeniük azért, hogy a három alapító egyetértésben vállalja működésük biztosítását. Európa gazdagabb felén az utolsó 20 esztendőben nemcsak a hírközlésben, a muzeológiában is jelentős korszakváltás volt. A múzeumok versenyt futottak a fogyasztói társadalom mindig újat, mindig mást, egyre többet igényeivel, egyesek a vurstlik világához hasonultak, mások csodák palotájává alakították a múzeumi kiállításokat. A nagy múzeumok természetesen maradtak múzeumok, olyan intézmények, amelyek gyűjtőkörüknek megfelelően történeti áttekintést adnak az emberiség, a föld, a világegyetem általuk őrzött értékeiről. Ebben a világban kellett a mi két múzeumunknak egyszerre megújulni, és még a szakma perifériájára kerülve is hűségesnek maradni a szakmatörténethez, és archiválni a holnapra már múlttá váló jelenkori teljesítményeket. Az elmúlt tíz év történetének felidézésében segítenek az alapítvány 1990 óta évről évre megjelenő évkönyvei, őrzök azonban személyes élményeket is. Emlékszem, 1990 februárjában kaptam először fejléces levelet az alapítványtól. Meglepett, hogy jelvényükül a múlt századi postacímért, a szent koronával díszített villámos postakürtöt választották, lakcímül pedig a Népköztársaság út régi nevét, az Andrássy utat adták meg. A parlament aztán nyár végén elfogadta a szent koronát államcímerül, és késő ősszel a Népköz- társaság útját is visszakeresztelték Andrássy útra. Az alapítvány, azt hiszem, bízott abban, hogy érdemes elébe menni a változásoknak. Talán ezért rendezett már 1990-ben nyári tábort Sopronban az információs társadalomról, és biztosan a gyorsuló időt legyőző lendülete tette lehetővé, hogy 1991-ben megnyíljon a hollókői kiállítóhely, 1992-ben a Telefónia Múzeum a budai várban. Ez utóbbi Magyarország első modem múzeumai közé tartozik, ahol a tárgyakhoz nemcsak szabad, de szükséges is hozzányúlni, s ahol minden információt három nyelven hallgathatnak a látogatók. A múzeum első kiállítása a 90-es évek elejének minden modern telematikai berendezését bemutatta a MATÁV első két esztendejének történetével. 1993- ban megalakult a Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Soproni Gyűjteménye példaként arra, hogy igény volt a muzeális emlékek helyi megőrzésére. A Bélyegmúzeum gyűjtemény-gyarapítására Julián G. Clive - több nyugat-európai filatelistával együtt - egymillió forintos törzstőkével alapítványt hozott létre. A Postamúzeum összesen 300 m2 területű raktárral gyarapodott a diósdi rövidhullámú rádióállomás egyik épületében és a Paulay Ede utcai épületszámyban. 1994- ben a múzeumi történések tele vannak tervekkel. Világkiállítási rendezvényként dolgozták ki a televilág-hírmondó és világ-postasétány terveit. Mindkettő a nagyvilágot hozta volna Budapestre, sajnálhatjuk, hogy tervek maradtak. Ebben az évben a három alapító vállalat 72 ezer munkatársát látta el az alapítvány állandó múzeumi belépővel a múzeumi kiállítóhelyek díjtalan látogatására. Azóta is évi 1500-2000 fő látogatja a kiállításokat ezekkel a kártyákkal. Az alapítvány történetébe 1995 a diósdi Rádió és Televíziómúzeum megnyitásával írta be nevét. A kiállítás anyagához - a MATÁV nem csekély anyagi áldozatvállalásával - a Hawaii Egyetem ajándékaként júliusba érkezett meg dr. Békésy György Nobel-díjas akusztikus postamérnök tudományos hagyatéka. A Bélyegmúzeum értékes ajándékokkal gazdagodott, és minden idők évi legtöbb, 19 időszaki kiállítást rendezett. Ebben az évben 6
