Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1999-2000
Tanulmányok és különfélék - Urbán Gyöngyi: Visszaemlékezések és vallomások
Valamikor a nyolcvanas évek első felében kezdett komolyra fordulni a dolog. A korábbi évtizedekben, az 1968-as gazdasági reformkísérlet után óvatosan, de folyamatosan bővültek a vállalatok, intézmények belföldi és nemzetközi kapcsolatai, ami együtt járt a protokolláris kötelezettségek növekedésével. Ugyanakkor még nem alakult ki a vállalati kultúrát tükröző ajándékozás gyakorlata, reklámajándékok még egyszerűen nem léteztek. Ebben a kényszerű helyzetben a vezetők körében elfogadottá és szokássá vált egymásnak muzeális értékű ajándékokkal kedveskedni. Az addig szinte minden hivatalos támogatást nélkülöző szakmai gyűjteményekre ez egyrészt új, potenciálisan a sanyarú éveknél is komolyabb veszélyt jelentett, hiszen a főnökök egyszerűen „souvenir-raktárnak” tekintették a történelmet hordozó tárgyakból álló gyűjteményeket. Másrészt viszont a korábbinál sokkal hangsúlyosabban ráirányította a figyelmet a szakmai gyűjtemények jelentőségére. Úgy gondolom, ez is ösztönözte a Postamúzeum frissen kinevezett igazgatóját, Kovács Gergelynét, hogy megkülönböztetett figyelmet fordítson Sopronban a folyamatosan gyarapodó és rendszereződő, de elhelyezésében rendkívül hányatott sorsú és a fent említett okok miatt esetenként meg-megfogyatkozó szakmai gyűjteményre. Egyik szakmai útja alkalmával velem, a Soproni Postaigazgatóság akkori műszaki igazgató-helyettesével hozta össze a sors a múzeumigazgatót. A hivatása iránt mélyen elkötelezett ember meggyőződésével magyarázta a múzeumigazgató: „Itt minden emléktárgyon szerepel, hogy a Magyar Királyi Posta tulajdona, minden okmányon ott van a magyar posta éppen aktuális fejléce és bélyegzője, ezeknek a tárgyaknak mindenképpen a Postamúzeum gyűjteményében van a helyük”. A villamosmérnök postai igazgatóhelyettes ellenérve azonban az volt, hogy a relikviák Sopronhoz kötődnek, Sopron a kommunista hatalom éveiben több mint elég megaláztatást volt kénytelen elszenvedni, így a város minden apró kifosztás jellegű intézkedésre rendkívül heves ellenállással reagál. Az már csak mellékkörülmény, hogy a Soproni Postaigazgatóság régebbi alapítású (1850), mint az önálló Magyar Királyi Posta (1867). A gyűjteményes anyagban a Thurn und Taxis-posta kezelési okmányai is fellelhetők, és a gyűjteménynek Sopronban a helye. A vita kulturáltan, a mára oly sajnálatosan elszaporodott minősítő jelzők nélkül, de „kőkeményen” több menetben folytatódott. Végül a múzeum igazgatónője azt mondta, hogy az anyagot tulajdonképpen nem szükséges a soproni területről elszállítani, Nagyvá- zsonyban lehetőség nyílik egy új, állandó postatörténeti kiállítás berendezésére, ott méltó helyet kaphatnának a soproni relikviák. A műszaki igazgató-helyettes is megérezte a segítőszándékot, és megjegyezte: „A magyar távközlés fejlődésének méltatlanul elhallgatott fejezete az észak-balatoni mintahálózatban folytatott — a magyar távközlés elektronikus elven történő megújítását célzó technológiai - fejlesztési kísérletek voltak az 1960-as években. Nem a magyar mérnökök szakmai felkészültségén vagy kreativitásának hiányán múlott 1972-ben a kísérletek lezárása és az elektromechanikus elven működőAR-crossbar technika meghonosítása. Még fellelhetők e technika tárgyi emlékei és mesterei, állítsunk emléket a hatvanas évek magyar fejlesztőinek. ” A közösen kidolgozott terv sokak tetszését megnyerte, a szükséges forrásokat biztosító postavezérigazgatósági szakemberektől a kapcsolódó beruházási tevékenységet gondozó postaigazgatósági munkatársakon át a helyi és veszprémi műszaki és múzeumi szakemberekig. Egy nagyon kedves, a Kinizsi vár tőszomszédságában levő, faluképi védettségű parasztház felújítása után nyílt meg 1987. június 29-én „Krónika a hírközlésről” címmel 211
