Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1999-2000
Tanulmányok és különfélék - Nikodém Gabriella: Dudás László kiállítása
egy tökéletesen működő mechanizmusra, legyen az repülőgép vagy a lótücsök ásólába. Ezzel az érdeklődéssel rokonítható igénye az anatómiailag pontos, természethű test- és mozdulatábrázolásra. Sporttémájú bélyegein oly életszernek a test mozgásának különböző fázisai, hogy sokszor az az érzésünk, mintha az eseményről készült filmfelvétel kimerevített kockáit látnánk. E szándékosság lép előtérbe a Szarajevóban megrendezett téli olimpia tiszteletére készült bélyegsoron, ahol a jégtáncos pár egy-egy mozdulatának rögzítése végül folyamatos mozgássá áll össze. Ellenpontként említhetjük a nagyon is statikus, mozdulatlanságot, állandóságot sugárzó Kastélyok elnevezésű forgalmi sorozatot, amelynek egyes darabjai egy építészeti tervrajz pontosságával ábrázolják műemlékeinket, múltunk és jelenünk részeit. E szándék folytatása és kiegészítése a Budapest és a megyék címereit ábrázoló sor, 12 címlete két blokkba (kisívbe) rendezve került kibocsátásra. Történelmi tárgyú bélyegeinek minden kétséget kizáróan az 1993-ban belga-magyar közös kiadásban megjelent, Mátyás király misekönyvét ábrázoló bélyege és blokkja a legkiemelkedőbb darabja. A Missale Romanum gazdagon díszített lapjait, iniciáléit, miniatúráit teljes pompájában és színvilágában elénk táró kompozíció kiérdemelte a bélyeggyűjtők legmagasabb szintű elismerését, Az év legszebb bélyege díjat. Ahány bélyeg, annyiféle megvalósítási forma. Beszélhetünk-e Dudás László stílusáról? Miért van, hogy bár mindig az adott téma határozza meg a megjelenítés módját, mégis első pillantásra felismerhetjük a nevével jegyzett alkotásokat? Elsősorban is azt mondanám, hogy az ő bélyegei a leginkább bélyegszerűek. A megállapítás evidenciának tűnik, pedig egyáltalán nem az. Az alkalmazott grafika tárgykörébe tartozó bélyegtervezés Kass János megfogalmazása szerint: „Olyan, mint gúzsba kötve táncolni.” Adott műfaji keretek között, adott témában, adott méretben megoldani a feladatot. Dudás László széles eszköztárából biztos kézzel választja ki a célnak leginkább megfelelő kifejezési formát. Munkáinak karakterisztikus vonása a szélsőségesen puritán megfogalmazás. A képen az van, ott és olyan formában, aminek, ahol és ahogy ott kell lennie. Annak akar látszani, ami: bélyegnek, nem pedig plakátnak, illusztrációnak, reklámnak vagy tájképnek. Nem véletlenül szereti a grafikát megjelenési méretben is megrajzolni, így már a tervezés szakaszában látja, milyen lesz majd a végső összhatás. Ezzel kikerüli a bélyegtervezés egyik legnagyobb buktatóját, a kicsinyítés okozta arány vesztést. Sosem érzi úgy, hogy feladata a grafika elkészítésével véget ért, hanem lépésről lépésre figyelemmel kíséri a teljes nyomdai folyamatot az előkészítéstől a nyomtatáson át az ívek fogazásáig. így lehetséges, hogy a gyártásból kikerült postai értékcikk sokszorosított volta ellenére maradéktalanul megfelel a művészi kisgrafika valamennyi kritériumának. Művészetét a közönség és a szakma egyaránt elismeri. 1990-ben megkapta a Mun- kácsy-díjat, 1991-ben a Magyar Posta Művészeti díját, ám számára legkedvesebb mégis az 1988-ban neki ítélt, volt tanáráról elnevezett Dózsa Farkas András-díj, melyet a kollegák szavazatai alapján nyert el. A Bélyegmúzeum kiállításán bemutatott művei reményeink szerint nem csupán művészi tehetségét tükrözték, hanem örökké lelkes, csapongó, nyughatatlan, rokonszenves egyéniségének derűjét is sikerült felvillantaniuk. A kiállítást 1999. október 20-tól 2000 októberéig tekinthették meg az érdeklődők a Bélyegmúzeum kiállítótermében. 202
