Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1997

Kovács Gergelyné: Tomcsányi Béla emlékezete

A németek, báró Kyd és az SS-vezető Baumgarten szerették volna a rádióstúdiókat áttelepíteni az Alagútba. Tomcsányi egyezkedései nyomán a leszerelés elmaradt, sőt azt is sikerült megakadályoznia, hogy az épületet visszavonulásukkor felrobbantsák. Ez 1945. január 14-én vált időszerűvé, de Tomcsányi Béla azt is kivédte, hogy összetörjék az erősítőket, mindössze a kapcsolásokat bontották meg, és az egyik főerősítő transzformátorát vitték el. Közben a kitelepítési parancs minden mérnököt Magyaróvárra rendelt. Budapesten csak Tomcsányi Béla maradt. Ekkor már Macskási (Hoffman) Géza volt a rádió tejhatalmú megbízottja, akivel megtagadta az együttműködést és bujkálni kényszerült. Három hétig az Endresz György tér 4. számú ház kazánházában rejtőzött.

Magyaróvárról a postamérnökök, Tomcsányi István és Susánszky László továbbmentek Landshutba. Nyugatosok lettek. Őket később ez sújtotta. Tomcsányi Bélát pedig az, hogy Ballagi Károly postaműszerésszel mentette a berendezéseket, műszereket pl. az alagúti munkahelyről.

1945. február 20-án sikerült visszajutnia Budáról Pestre. Otthonukat teljesen feldúlva találták: aknabelövések, eltüzelt bútorok, ablakrámák, leomlott tűzfalak. Az otthonteremtésnek azzal kezdett hozzá, hogy egy teljesen szétszabdalt festmény keretét felakasztotta a falra és tájképet rajzolt bele.

Március 1-jén Tomcsányi Béla, Kodolányi Gyula és Garai László munkája nyomán megszólalt a szabad magyar rádió. Április 15-én utcai hangszórókon közvetítettek adást a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, a Liszt Ferenc, a Blaha Lujza, a Szent István és a Ferenciek terén ezrek hallgathatták. 1947-ben Tomcsányi Béla egy szürke autóbuszt vágókocsivá alakított, amely a Magyar Rádió közvetítőkocsijaként járta az utcákat.

1949. október 1-jén a műszaki személyzet átkerült a postától a Szirmai István vezette rádióhoz. Tomcsányi helyettesének azt a Tóth Pétert nevezték ki, aki Szabó Bendegúzt, a Telefonhírmondó főmérnökét klerikális beállítottsága miatt elbocsátatta.

1947-ben Kelen Péterrel Párizsban és Londonban járt tanulmányúton. 1949 elején még főmérnök volt, de később a fejlesztési osztály vezetője lett. Műszerészei bekényszerítették ugyan a pártba, de később visszaminősítették párttagjelöltté. 1949. november 7-ét Szirmaival Moszkvában töltötte. Illúziói, ha lettek volna is, ekkor véget értek. 1950. október elején a Magyar Rádió Műszaki Főosztályán „összeesküvő és szabotáló társaság sötét üzelmeit kívánták leleplezni". Fővádlott azonban már nem volt, mert Tomcsányi Béla 1950. október 2-án este ciánkálival megmérgezte magát.

Felesége és közvetlen munkatársai a teljesen elcsigázott, idegileg megviselt és fizikailag kimerült ember halálba kergetéséről beszéltek, a mérnökgeneráció távolabbi tagjai a lelkiismeretesség áldozatának tekintették, aki nem tudta elviselni, hogy a fejlesztési munkával járó kötelességét, a magnetofonos hangrögzítők kivitelezését a hiányzó alkatrészek miatt nem tudta teljesíteni.

Mi lehetett az igazság? Aligha nem az, hogy ez a lélek magaságába is felemelkedett mémökgeneráció 1950-re feladta a hiábavaló küzdelmet. Ebben az évben több olyan esemény volt, amely motiválhatta Tomcsányi Béla öngyilkosságát: 1950. február 21-én a Standard-perben Geiger Imre vezérigazgatót halálra, Radó Zoltán osztályvezetőt és több vezető mérnököt 13-15 évre ítéltek (a postások közül Somkuti Ferenc került perbe). Július 18-án a hágai bíróság a nyugati hatalmak panaszát a magyarországi, romániai, bulgáriai vallásüldözés tárgyában elvetette. Április 4-e 1950-ben vált először nemzeti ünneppé, a

56