Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1997
Hajdú József: A hangrögzítés rövid története
zuk látogatottságának fellendülését remélték. Az eredmény meglepő volt. A vendégek száma valóban megnőtt, és legtöbbjük meg is akarta vásárolni a fonográfot. A testvérek Párizs egyik külvárosában kis műhelyt nyitottak a készülékek gyártására. Ezt gyorsan követte egy gyártelep építése, majd Párizs legforgalmasabb utcájában a fonográfszalon megnyitása. 1899-ben a Pathé-katalógus már 1500-féle különböző felvételt kínált, amelyeket az Amerikából áttelepített másolási eljárással sokszorosítottak. Minden felvett hengerről kb. 200 db másolatot lehetett készíteni. A sokszorosíthatóság problémáját teljes egészében egy újabb hangreprodukáló találmány, Emil Berliner gramofonja oldja meg végérvényesen. A készülék, amelyre Berliner 1887. IX. 26-án - tíz évvel a fonográf után - szabadalmat kért, több dologban is eltért Edison készülékétől. A fonográf tűje a forgó henger felületére merőlegesen rezgett. Ezzel szemben Berliner kísérleti berendezésén a hangrezgéseket vízszintes síkban forgó, kormozott üvegkorongra, finoman kígyózó csigavonal alakjában rajzolja le egy rugalmas lemezhez erősített tű. Rengeteg további kísérletezés után 1894 őszén jelentek meg a kereskedelemben az első gramofonok és a tömegesen sokszorosított hanglemezek. A gramofon egy csapásra meghódította a piacot, s gyors terjedésének legfőbb akadálya a készülékhiány volt. Berliner és társa lázas gyorsasággal hozzálátott a termelés kibővítéséhez, s a kis műhelyek helyén rövidesen többemeletes gyárépületek emelkedtek. Két év alatt a gramofon kereskedelme milliós üzletté fejlődött. Európában a hangrögzítő gép fogalma a fonográfhoz kapcsolódott, s e téren a Pathé- testvérek által irányított piaci helyzet megdönthetetlennek tűnt. Azonban a gramofon rövid idő alatt Európában is teljes sikert aratott, s fokozatosan kiszorította a fonográfot. A készüléket eleinte amerikai alkatrészekből Londonban szerelték össze. A hanglemezek tengerentúli behozatalától azonban eltekintettek, mert az európai piac kívánalmai mások voltak, s ezért a Gramofon Társaság saját stúdió és lemezgyár létesítését határozta el. Az utóbbi hamarosan fel is épült Németországban, Hannover mellett, Berliner európai rokonságának birtokán. A siker meglepően gyors és átütő volt, Európa több országában sorra alakultak a társvállalatok. A növekvő számú közönség változatos műsorigénnyel jelentkezett, amelynek kielégítése egyre komolyabb feladatot jelentett. A felvevő-berendezéssel európai körutat szerveztek, hogy a sikeres produkciókról mindjárt a helyszínen felvételt készíthessenek. (Budapesten is jártak, és többek között Blaha Lujza hangját is felvették.) A műsoranyag egyre gyarapodott, s 1900 végén a társaság katalógusai mintegy 5000 különböző lemezt hirdettek 13 nyelven. Nagyon népszerűek voltak a beszédfelvételek, de sokan kedvelték a „ hangfestő” felvételeket is. Ilyen volt pl. a Májnál a baromfi- udvarban" valódi állathangokkal vagy a „Négerek a hajón” hajókürttel és bendzsójáték- kal. A zenei műsoranyag főleg népszerű dalokból állt. A hangszeres muzsikát jobbára indulók és tánczenefelvételek képviselték. A mintegy kétperces műsoridőhöz néhány népszerű operaáriát lerövidítettek. A gramofontulajdonosok egy részét ez a műsoranyag nem elégítette ki. A Gramofon Társaság oroszországi vállalatának egyik munkatársa azt javasolta, hogy indítsanak külön lemezsorozatot, melyen a cári opera művészei énekelnek ismert operaáriákat, s ezeket lássák el megkülönböztető címkével. 1901-ben indult útjára az új, piros papírcímkés sorozat, a későbbi művészlemezek őse, az addigi 17 cm helyett 25 cm-es átmérővel. Ekkor először szólaltak meg hanglemezről élvonalbeli művészek, mint pl. az ekkor még csak 28 80
