Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1997
Dr. Kamody Miklós: Hírközlés, levelezés a török hódoltság idején
A budai szandzsákban lévő hat járás 586 faluja közül 38 faluban 55 postás nevét említi az összeírás, akik lakóhelyükön vagy más közeli helységben hivatásszerűen foglalkoztak postálkodással. Érdekes, hogy egyes helyeken többen is tevékenykedtek, például Csépén öten, Véreben, Tabajdon és Nagykőrösön két-két fő. A küldöncök állomáshelyenkénti csoportosítása járási székhelyről kiinduló postavonalakra enged következtetni. A küldönc postások elhelyezkedése tehát tervszerűen, váltóhelyeknek megfelelően történt. Ebből mutatható ki, hogy a pesti járásban Veresegyház, Gödöllő, Bag, Hévízgyörk; a körösi járásban Rákoscsaba, Vecsés, Mende, Ócsa, Szalkszentmárton, Szenttamás, Nagykőrös községekben működtek postások.8 A hódoltsági terület postahálózata eltért a 13. század óta működő ún. „tatárposta’’ szervezettől, mely a nagy kánok uralma idején működött, amiről Marco Polo, a híres olasz utazó élménybeszámolót írt, „Hogyan utaznak a nagy kán követei és küldöncei (mesagiers et coursiers) Cambaluból a nagy kán székvárosbából a különböző országokba és tartományokba” címmel. Az oszmán birodalom hódítói nem tartották indokoltnak magyar hódoltsági területen nagy költséggel hírhálózatot létesíteni. A fontosabb levelezést a hivatalos futárok, a buszták vagy az altiszti rangban lévő e célra kitanított, több nyelvet beszélő csauszok végezték, akik munkájukért birtokban részesültek. Ismert, hogy a mai Tahitótfaluban Ibiszej budai csausznak volt tímárbirtoka. A budai beglerbég csausza, Hamza Bib Abdullah a mai Páty falut kapta tímárbirtokul. A királyi postahálózathoz hasonló szervezett postaállomás-rendszerről hiteles adatok nincsenek. Feltehető, hogy egyes szandzsákok székhelyén lóváltóállomás - postaállomás - működött, erre utal Evlija Cselebi híres török utazónak a magyarországi tapasztalatai során (1660-1666) az egri „magyar” vár leírásánál tett megjegyzése, mely szerint: „...a kapu felett egy nagy bástya emelkedett, mely négy irányba Iszkander bástyája gyanánt folytatódik. Ezen is nagy ágyuk állnak. E bástya fölött nagy toronyóra is van, harangjának hangját egy konoknyiról is meghallani. ” A törökök a postaállomást nevezték konoknak. Az említett birodalmi postát érthették alatta, mert más részben is említi a postakocsin való utazást. Leírásában felismerhető a keleties túlzás: „... Budáról... reggel ötven válogatottfegyveres lovas vitézt és húsz szekérrel negyven gyalogos puskás vitézt adtak mellém. A magam részére két postakocsit s élelmiszereket, italokat bőségesen adtak... Hatvanban háromszáz fegyveres vitézt vettünk magunkhoz, és Hatvan mezején át postakocsikkal kelet irányba haladván Csány faluba érkeztünk”.9 A posta tartása nem kevés gondot okozott a városi bíráknak, mert az érkező és ott tartózkodó postát élelemmel, szállással kellett ellátni. Nem ritkán túlzottan is igénybe vették a falvakat, ami miatt - mint a Gyöngyösiek is - panaszt tettek a budai pasának a hatvani kerület kormányzója ellen: „Buda, 1612. Hasan budai beglerbég a hatvani szandzsákbéghez és kádihoz. A Gyöngyösiek azt panaszolják, hogy adókat vetnek ki rájuk mohamedán katonák, és feleszik őket, hogy diákot és postát kell tartaniók... E túlkapásokat a beglerbég megtiltja és felhívja őket, hogy a városba költözött idegeneket igyekezzenek a korábbi lakóhelyükre visszatelepíteni... ” 8 Káldy-Nagy Gyula: A budai szandzsák 1559. évi összeírása. Pest Megyei Levéltár. 1977. 9 Haraszti Pethő: Úti kalandok a régi Magyarországon. Budapest, 1963, Táncsics Kiadó. 10-15 p. 123
