Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1996

Kovács Gergelyné: Futics-pályázat, 1996

Futics Lajos emlékezete

Futics Lajos nyugállományú postaigazgató 1987. február 12-én, itt a Postamúzeumban, 100 000 forintos (akkoriban egy évi átlagbérrel egyenlő nagyságú) múzeumi célú alapítványt tett, a postatörténet gondozásában kiemelkedő munkát végzők számára.

Ki volt Futics Lajos? Bizonnyal egy, azok a jótevők közül, akik különösen a postások között immáron évszázadok óta megtakarított pénzüket nemes célokra szeretnék fordítani. Tehetségük szerinti Nobeleket, Adenauereket, Sorosokat tisztelhetünk személyükben.

Futics Lajos a mi múzeumaink Nobel Alfrédja, hiszen díját a mi munkánk elismerésére alapította. 1899-ben Somogy váron született, ahhoz túl későn, hogy részelt volna a boldog békeidőknek nevezett századvégi évtizedekből, ahhoz túl korán, hogy kimaradt volna életéből az első világháború. A háború utolsó évébe az olasz frontra került, s néhány hónap után már őszirózsát tűzött csákója mellé és a 20 évesek világmegváltó hitével beállt a Kommunisták Magyarországi Pártjának soraiba. Üdülők, nyaralók államosításában segédkezett, s a proletár gyermekek nyaraltatását szervezte. Megtorlást nem szenvedett gyermekmentő tevékenységéért, de az illegális pártmunka 1922-ben Budapestre szólította. Kifutófiú, küldönc, majd postaszolga, később kiadó lett a 62-es postán. A harmincas évek végén a Postás Szimfonikusok zenekarában hegedült. A második világháborúban elveszítette egyetlen fiát. Ő maga is fronton volt, műtősként dolgozott. Hazatérve a politikai változások a Budapesti Postaigazgatóság személyzeti osztályára szólították. Jellegzetes politikai karriert futott be, 1959-ben postaigazgató rangban nyugdíjba vonult. Viszonylag magas nyugdíjából feleségével, mint elárvult szülők, a hatvanas években 140 ezer forintot adományoztak a Fóti Gyermekvárosnak, majd Futics Lajos már özvegyen a fiatal postatiszti tanfolyam kiváló eredményt elérő hallgatói számára tett 100 ezer forintos alapítványt, 1984-ben. Ezt követte 1987-ben a múzeumi alapítvány.

Futics Lajos halálával 1989-ben véget ért a nem túl gyakori Posta Oktatási és Kulturális Intézete szervezte gondoskodás idős jótevőnkről. 1990-től alapítványunk halottak napján már csak a Köztemető kolumbáriumához vitte az emlékezés koszorúit, s bár számon tartottuk földi nyughelyét, azt nem, hogy temetésekor a kolumbáriumot nem hosszabbították meg újabb 10 évre, és felesége halálához igazítottan 1994-ben mindkettőjük hamvai a szóróparcellába kerültek.

Az emlékezés szerény koszorúit így fel kell váltsa valami más, talán az, hogy a jövő évi Futics-díjat a megközelíthetetlennek, zárt világának ismert Futics Lajos életrajz megírására írjuk ki, hiszen még felkereshetőek néhányan a barátai, ismerősei, kollegái közül, s talán postai működéseiről is találunk dokumentumokat.

Talán közösen a Posta Oktatási Központtal kellene gondolkodnunk azon, hogy a számunkra kegyeletes gesztusát miként kellene példaként fel-fel emlegetni, s őt holtában is meg-meg említeni.

91