Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1996

Nikodém Gabriella: A Bélyegmúzeum alkalmi bélyegző gyűjteménye

lönféle belső használatra szánt összeállításokat a sport, az eszperantó találkozók, külön a sakkozás témájában, vagy a különféle megyékhez, városokhoz, településekhez kapcsolódva is. Természetesen e téren óriási előrelépést jelentene a számítógépes feldolgozás, mely nemcsak a sok mechanikus kereséstől rossz állapotban lévő törzskönyveket kímélné, de a kutatómunkát is jelentősen megkönnyítené. Egy ilyen feldolgozáshoz a jelenlegi törzskönyvek minden szükséges adatot tartalmaznak.

Rendkívül színes, jól használható kiegészítői a bélyegzők a különféle kiállításoknak, nem utolsó sorban azért, mert 1947 óta (Repülő 1009-16) rendszeresen terveznek bélyegzőt a bélyegmegjelenésekhez is. Az ilyen bélyegző rajza közvetlenül az adott bélyeg témájához kapcsolódik, dátuma a bélyeg forgalomba kerülésének napja. Az FDC-k (első napi borítékok) gyűjtése oly igen népszerűvé vált, hogy a bélyegtervező művészek jónak látták kiharcolni maguknak a jogot ahhoz, hogy saját bélyegükhöz az alkalmi bélyegzőt is maguk tervezhessék. Ily módon ezek a bélyegzők nem csupán kiegészítői, hanem fontos részei immár a bélyegeknek, és pl. egy Kass-bélyegző esetében igazán impozáns, esztétikus, harmonikus összhatást képesek produkálni.

Egyetlen nagy gond van velük: réges-régen kinőtték a számukra kijelölt tárolószekrényt. Az e célra kidolgozott tárolási rendszer könnyen kezelhető és jól áttekinthető ugyan, de meglehetősen helyigényes, figyelembe véve a gyarapodás mértékét és a tárgyak méretét. Új raktárhelyiség kijelölésére úgy tűnik lesz módunk és így lehetővé válik az új, speciálisan e célra készülő tárolórendszerek kialakítása is. Régi vágyunk azonban, hogy a míves kivitelű, csodaszép réz alkalmi bélyegzők ne csak az időszakos kiállításokon, mintegy a bélyegnek alárendelve, azt illusztrálva jelenhessenek meg néhány darabonként, hanem állandó helyet kaphassanak a kiállító teremben. Elképzelésünk egy olyan forgó rendszerű installáció, amely egyszerre mondjuk 100-500 db bélyegző bemutatására lenne képes, ezeket pedig meghatározott időközönként kicserélnénk. Nap mint nap tapasztaljuk e gyűjtési terület rendkívüli népszerűségét, mely kellőképpen indokolja hozzáférhetővé tételüket a filatelisták számára.

A gyűjteményhez két további kiegészítő anyag kapcsolódik: alkalmi bélyegzők eredeti grafikáinak gyűjteménye, mely e pillanatban 4935 db bélyegzőrajzot tartalmaz, ebből 1995-ben 299 db, 1996-ban 198 db volt a gyarapodás; alkalmi bélyegzőlenyomatok gyűjteménye, melyben minden egyes törzskönyvileg nyilvántartott bélyegző 3—5 db lenyomata szerepel. Ez nagymértékben megkönnyíti a kezelést, ugyanis a kutatási célokra kiadandó lenyomatokat így nem kell minden alkalommal újra elkészíteni.

Mivel az alkalmi bélyegzők anyaga időtálló keményfa, réz, vagy műanyag, restaurálásra nem szorulnak, állapotuk kifejezetten jónak mondható, eredeti funkcióját bármely darab képes ellátni. Legfeljebb a Semperit bélyegzők esetében fordul elő a betét leper- gése, ez a probléma azonban némi ragasztó segítségével orvosolható.

Ha tehát a számítógépes feldolgozás, a tárolás és a bemutatás gondjait megoldjuk, egy könnyen kezelhető, jól áttekinthető gyűjteményt birtokolhatunk, melyből remekül profitálhat bármely kutató, hiszen a feldolgozás szempontjainak csak a fantázia végessége szab határt. A különféle tematikus és motívumkatalógusok pedig minden időben számot tarthatnak e terület rajongóinak megkülönböztetett érdeklődésére.

171