Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1995
Kurucz István: Előszó helyett köszönet
Kurucz István Előszó helyett köszönet Alapítványi múzeumaink ebben az évben két új kiállítóhellyel gazdagodva tanú- bizonyságát adták annak, hogy munkájuk széles szakmai körökben pártfogókra és segítőkre talált. A Debreceni Postaigazgatóság fennállásának 75. évfordulóján új helyen, szebb környezetben, 4 éves szüneteltetés után újra megnyílt a Delizsánsz Kiállítóterem, ahol a nagy filatelista és adományozó dr. Soó Rezső Kossuth-díjas botanikus emlékszobáján kívül a debreceni postatörténet hat évszázadát, a távközléstörténet másfél száz esztendejét ismerhetik meg a látogatók. A rádió feltalálásának 100., a magyar rádió-műsorsugárzás megindulásának 70. évfordulóján, 1995. december 1-én avatta fel dr. Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a diósdi Rádió- és Televíziómúzeum állandó kiállítását. Az ott volt több száz meghívott közül, akik végigsétáltak a hazai rádiózás és televíziózás jeles műszaki személyiségeit megörökítő emlékparkon, úgy érezték, hogy alapítványunk egész szakmai közösségünk adósságát törlesztette le elődeink fakuló emlékezetének életre keltésével. Mérföldkőnek tekinthetjük a Hawaii Egyetem ajándékaként dr. Békésy György Nobel-díjas fizikus, akusztikus postamérnök tudományos hagyatékának és kísérleti berendezéseinek hazatérését. A múzeum két Békésy Emlékszobája nem csak a hagyatékot, de Békésy életét és munkásságát is bemutatja. Meggyőződésem, hogy ezen két újabb intézményünk alapvetően a közjót, az oktatást, a nevelést és a közművelődést szolgálja. Mindezt úgy, hogy példamutató elődeink, alapító társaságaink tevékenységét az adott korszakok társadalomépítő tényezőiként mutatja be. Alapítványunk munkatársait ezeknek az eredményeknek az elérésében több százan segítették. Köszönet ezért azoknak a magyar és külföldi tudósoknak, mérnököknek, kutatóknak, muzeológusoknak, technikusoknak, nyugdíjasoknak, tervezőknek és kivitelezőknek, akik emlékezéseikkel, tudásuk, ismereteik, féltve őrzött emléktárgyaik átadásával, lelkiismeretes és pontos munkájukkal hozzájárultak a Delizsánsz Kiállítóterem és a Rádió- és Televíziómúzeum létrejöttéhez. 3