Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1995
Beszédes Ernő–Kisfaludi Júlia–Kovács Gergelyné–Solymosi Jánosné–dr. Tóthné Farkas Anna: Az újjászületett Delizsánsz Kiálllítóterem
cikk-árusító hely működik, ajtajába fekete-sárga kétfejű sasos osztrák címerrel díszített levélszekrény áll. A rendszeres járatokon kívüli extra (külön) posták ellátására a debreceni postamesterek még állandóan 15 lovat voltak kötelesek készenlétben tartani. Kathy Márton, aki a szállítást is maga végző postamester volt, a postai szállításért évente 4465 forintot kapott, forgalmát csak a pesti postahivatalé előzte meg. Halála után (1853) a postakezelést özvegye, a szállító postamesteri feladatokat Hlavits János látta el. 1855-től 3 évig maga a város végezte a posta szállítási teendőit, mivel az 1854-ben kincstári kezelésbe került (vezetője Molnár Sándor postatiszt) debreceni posta megbízható szállítót kívánt, s arra a boncidai lakosú Hlavits János alkalmatlannak mutatkozott. A postai szolgáltatások fejlődését 1855-ben a levélpostai küldemények kötelező házhoz kézbesítése, a postautalványok, majd 1859-től az expressz és 1860-tól az utánvételes küldemények bevezetése jelzi, a hálózat bővülését pedig az 1857-ben megnyílt második „Debreceni vaspálya” postahivatal. Debrecen szabad királyi város postamesterei a 18. és 19. században Diószeghi Sámuel Diószeghi János Ifj. Diószegi Sámuel Fay János Fáy Ferenc Vositz Ferenc Botlik Mihály Dalmy István Köss Károly Özv. Komáromi Ágnes Benczédy Zsigmond Kathy Márton Hlavits János Haás Károly 1720-1722 1722-1724 1724-1735 1735-1783 1783-1794 1794-1804 1804-1815 1815-1823 1823-1834 1834-1841 1841-1843 1843-1853 1853-1855 1855-1876 A kiállított tárgyak Puska Címertábla Fa levélszekrény Értékőrzőláda Postamesteri egyenruha Fém pecsétnyomó Bélyegző Útlevél, 1850 Feladóvevény, 1867 Levelezőlap Leltári számok T.10.83.17.0. T.10.D.47. T.10.D.248. T. 10.93.28.0. T. 12.84.278.0. T.13.84.69.0. T.13.84.113.0. D.21.168.4. D.29-43. D.29-66. 144