Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1994
Kurucz István: Előszó
Kurucz István Előszó Ötéves a Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány, ez ha ünneplésre nem is, de visszapillantásra mindenképpen okot és lehetőséget ad. Öt év távlatából is igazolva látjuk az alapítók okiratban megfogalmazott egyik célját, közös történelmi keretekben megőrizni a Magyar Posta eredményeit, hiszen az együttesen, megbonthatatlanul valamennyiünké, függetlenül attól, hogy azóta a hírközlés szakágazatai egymástól külön tevékenykednek, így érzik és vállalják ezt a „matávosok” és a postások, az „antennások” is. Az alapítvány létrehozása nagyobb önállóságot, kevesebb kötöttséget teremtett a múzeumok vezetői és munkatársai számára. Ennek kedvező hatása megmutatkozik a rendezvények, kiállítóhelyek, létesítmények, gyűjtemények, publikációk számának örvendetes emelkedésében, a rendezvények látogatottsági adataiban. Mintha változna muzeológusaink szemlélete is. Nemcsak tárgyakat mutatnak be, hanem megismertetik az azokat létrehozó, működtető embereket is. Fontos ez az egyre jobban elembertelenedő világunkban, mert gyakran elfelejtjük, hogy ezen a világon semmi sem önmagától van, mindent-jót-rosszat-mi emberek csinálunk. A vidéki bemutatóhelyekkel lehetővé vált, hogy a kisebb régiók lakossága megismerje szűkebb hazája hírközléstörténetét, s egyben a kiállítás rendezésében a területi igazgatóságok munkatársai aktív szakmai segítséget nyújtsanak. Az önállóság ösztönző erejének jótékony hatását bizonyítja az az önszorgalom, amely a rendezvények, kiállítások kivitelezésében megmutatkozik. Az alapítvány amit lehet saját erőből végez, nem másokkal végeztet. Teheti mert maga mögött széles szakmai kört tudhat, akik saját munkájukon túl megbecsülik és segítik a szakmatörténet archiválásán, bemutatásán munkálkodó muzeológusokat. Ők járulnak hozzá gyűjteményeink és ismereteink gyarapodásához. Köszönet érte! Az alapítvány munkájára az alapítóink is egyre jobban támaszkodnak. A múzeumok anyagait kiadványaikban, rendezvényeiken egyre gyakrabban közreadják, de hasznosítják a történeti okmányok és iratok adatait is. Azt, hogy jó úton járunk, végül is a látogatók bizonyítják, akikért mindez történik. A vendégkönyvekben sok-sok szívet melengető és a fáradságos munkához erőt adó bejegyzés olvasható, amelyekből egy csokorra valót évkönyveinkben is közreadtunk. Ötéves alapítványunk eredményeit látva azonban nem lehetünk elégedettek. Az örvendetesen gyorsan változó világunk sok dokumentálandó, megőrzendő, feldolgozandó feladatot ad és igényel, amelyhez kevés a személyzet, kevés a raktár, kevés a bemutató- hely, kevés a ... Igaz, igaz, de erre nem hivatkozhatunk, hiszen amit ma kidobunk, leselejtezünk, azt holnap már hiába keressük, nem tudjuk begyűjteni, bemutatni! Ezzel a gonddal és megnyugtató megoldásának reményével kell alapítványunknak a következő évek elé indulni. Bízom és bízzunk benne, hogy közösen ezt is sikeresen elvégezzük! 3
