Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1994

Bartha Lajos: A Postamúzeum asztali napórájáról

csak nappal használható napórák segítségével. Néha az asztali vagy táskában hordható gépórába napórát is építettek, hogy a beállításhoz azonnal kéznél legyen. (Egy ilyen, 1576-ban Nagyszebenben készített rugós óra szép példányát őrzi az iparművészeti Múzeum.) A napórák széleskörű elterjedésének másik oka az volt, hogy a rugós óráknál jóval olcsóbbak voltak, így a kispénzű emberek, falusi tanítók, papok, vidéki hivatalnokok, mesteremberek is beszerezhették ezeket [1,2].

A16-18. században Nürnberg és Augsburg vált a napórakészítő ipar középpontj ává. E városokban kompaszkészítő céh fogta össze az egyszerűbb vagy bonyolultabb szerkezetű árny ékórák készítőit. A18. századtól azonban szinte minden európai és amerikai nagyvárosban működött napórakészítő műhely (többnyire finomműszerészek, órások és tanszerkészítők foglalkoztak ezzel az iparral).

A napórák iránti igényt a 18. századtól a rendszeres postaszolgálat, majd a korabeli tömegközlekedés - a posta- illetve társaskocsi, utóbb a vasút - jelentősen növelte. A postai futárok, a nyilvános postakocsik indítása és beérkezése az egyes állomásokra egyre inkább pontos időhöz kötötté vált. A vasút megjelenése a Í9. században (de a folyami hajózás is) még inkább megkövetelte a percpontosságú indítást és a menetidők lehető legpontosabb betartását. Ezt azonban megnehezítette, hogy gyakran még a kisebb városokban sem volt kellően megbízható nyilvános időjelzés. (Pest-Budán például csak 1830- ban kezdődött a pontos, csillagászati úton ellenőrzött déljelzés, de ezzel számos nyugateurópai nagyvárost megelőztünk!) A kisebb falvakban pedig többnyire semmilyen helyesen beállított időmérő nem volt. A toronyórák éppen úgy megbízhatatlannak bizonyultak, mint a postamesterek - majd a vasúti alkalmazottak - zsebórái. A megbízhatatlan szolgálati órák szabályozására még a múltszázad derekán is a legegyszerűbb, legkönnyebben kezelhető mérőműszernek a precízen kivitelezett napórák bizonyultak.

Sok helyen hivatalosan rendelték el a napórák használatát, mint a kerekes órák ellenőrző eszközét. A 18. század végén a nagy forgalmú londoni főpostahivatal homlokzatán még ott volt a hivatalos napóra, alatta a „Be mind your business” (Mindent az ügyeid érdekében) jelmondattal2. Valószínűleg ennek mintájára terjesztette el Benjámin Franklin - még mint az észak-amerikai angol gyarmatok főpostamestere - az amerikai postai hálózatban a napórákat [3]. Ugyanekkor//. Katalin cámő (uralkodott: 1762-1796) rendeletére az Orosz birodalom nagyobb városaiban, valamint a főútvonalak mentén olyan mérföldköveket kellett felállítani, amelyeknek egyik oldalán a legközelebbi város távolsága, másik (déli) lapján egy napóra volt látható. Az egyik ilyen napórás mérföld-oszlop még a

II. világháború idején is állt Pétervár külvárosában az Orlovszkij-kapunál „Szentpétervár 22 verszt” felirattal [4],

Valószínűleg a cámő előtt németországi példák lebegtek. Az egykori Szászországban, Drezda közelében magam is láttam idő- és távolságmutató postai mérföldkövet. A leghosszabb ideig alighanem Franciaországban használták a napórákat a rugós órák ellenőrzésére. A nagyobb francia vasútállomásokon még a múlt század végén is kötelező volt a

2 Franklin érdeklődését a napórák oly nagymértékben felkeltették, hogy az Amerikai Egyesült Köztársaságok függetlenségének kivívása után kibocsátott első egydolláros érmék és 1/6-od dolláros bankjegyek egyik oldalára ugyancsak egy vízszintes számlapú napóra képét rajzoltatta „Mind your Business” (Mindent az ügyeidért), valamint „Fugio" (már mint az idő) felirattal. Innen ered e korai USA-pénzek Fugio-dollár vagy Franklin-cent elnevezése.

99