Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1993
Centenáriumi évünk: Puskás Tivadar halálának és a Telefonhírmondó megindulásának 100. évfordulója - Krizsákné Farkas Piroska: „Halló! Itt Puskás Tivadar telefonja!” című kiállítás
fotók a kort idézik, melyben felnőtt. A tárlóban látható keresztlevelének másolata, az egykori lipótvárosi templom fényképe, melyben megkeresztelték és egy eredeti dokumentum, édesapja hozzá írt levele. Puskás Tivadar világjárása Európába. Londonban és Bruxelles- ben távíróhálózat építési vállalkozásba kezdett. Itt érte el a hír, hogy a philadelphiai világkiállításon Alexander Graham Bell különleges, új találmányt mutatott be: a telefont. Újra hajóra szállt. Útja Philadelphiába, majd New Yorkba vezet, ahol új fejezet kezdődött életében. A kiállított hajó, postakocsi, utazóbőrönd, a földgömb világjárását idézik. A tablón lévő fotók utazása helyszíneit elevenítik fel. A tárlóban lévő kőzetek, bányászlámpa, iránytű a coloradói aranybányáira emlékeztetnek. A Majsai Mária által készített világtérképen lakóhelyeit ismerhetjük meg. 1873-ban a monarchia székvárosa, Bécs hétmillió vendéget várt világkiállítására. A Semmering forrásainak vízét már vezetékek szállították a városba, kiépült a világvárosi Ring - bár tőzsdekrach és járványok tartották félelemben a bécsieket - a világkiállításnak nagy sikere volt. Ebben Puskás Tivadar is részt vállalt. Megnyitotta Bécsben, Közép Európa első utazási irodáját. A kiállítás ideje alatt kedvezményes menettérti vasútjegyeket árusított, amelyekhez szállodai, vendéglői utalványok és kiállítási belépők tartoztak. A vállalkozás sikeres volt, keresményével az újvilágba, Amerikába hajózott. Őt is megérintette az aranyláz. A Colorado mentén földeket vásárolt és aranybányát nyitott. Kedvelt öccséről Feri-bányának nevezte el. Egyik munkatársa gazdagnak tűnő aranylelőhelyre bukkan. A kőzeteket Puskás Tivadar Chichagoba vitte vizsgálatra. 1875- öt írtak. A várost különleges találmány tartotta izgalomban. Az emberiség történetében időről-időre felbukkanó perpetuum mobilék egyike, amelyekről újra és újra kiderült, hogy közönséges szélhámosságok, Puskás Tivadar időt, pénzt és talentumát nem kímélve leplezte le a chichagoi csalót. Híres ember lett, és amikor visszatért Coloradóba, találkozott a kíméletlen Amerikával. Bányáját, földjét új telepesek foglalták el, kiszorították az aranybányászatból. 1876- ban rövid időre visszatért 35