Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1992

Krizsákné Farkas Piroska: Múzeumalapítás Diósdon

3. sz. melléklet Posta Rádió- és Televízióműszaki Igazgatósás Budapest VIII., Trefort utca 2. Postacím: 1440 Budapest, Postafiók 8. Távbeszélő: 331-750 Tárgy: 135 kW lakihegyi adó Hív. sz.: POM. 3014/1988. Üi. sz.: V-38/1988. Üí.: Pataki KI. Kovács Gergelyné múzeumigazgató elvtársnő Budapest Kedves Igazgató Elvtársnő! Szíves megkeresésére válaszolva elöljáróban megemlítem, hogy - figyelemmel kísérve a lakihegyi 60. évforduló előkészületeit - lehetőségem volt arra, hogy alaposan mérle­geljem a 135 kW-os adóberendezés esetleges védetté nyilvánításának kérdéseit. Állás- foglalásunk kialakításakor mindenek előtt a szóbalévő adónak és a befogadó épület­résznek jelenlegi funkcióját kellett mérlegelnünk. Át kellett tekintenünk az elkövetke­zendő évek, már a VIII. ötéves terv összeállításánál is figyelembe veendő fejlesztési és rekonstrukciós igényeit és ezek lehetőségeit is. Mindezek alapján sajnos, arra az álláspontra kellett helyezkednünk, hogy az Ön által említett és megcélzott megoldással jelenlegi ismereteink szerint nem érthetünk egyet. Javasoljuk azonban a 135 kW-os Standard adóberendezés néhány jellegzetes egységé­nek védetté nyilvánítását. Indokolás 1. Az említett 13,2 millió Ft. eredeti bruttó értékű, ma már 0 értéken nyilvántartott adóberendezés jelenleg is üzemben van. Tartalékul szolgál a lakihegyi 2x150 kW-os adóhoz; egyenlőtlen idő elosztásban ez utóbbi adó helyett kell sugároznia minden olyan esetben, amikor a 2x150 kW-os adó bármi okból leállni kénytelen, vagy ak­kor, amikor a másik adó egy harmadik, pl. a solti adót helyettesíti. így az elmúlt évben a 135 kW-os adó összesen 83 órás műsor-sugárzást teljesített, állagmegóvására, működőképességének fenntartására pedig 2000 munkaórát fordí­tottunk. 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom